Stargate Universe 2x15 - Seizure

Már nincs túl sok rész hátra a második és egyben utolsó évadból. Ezért érdemes minden részt megbecsülni, mert hamarosan nem láthatjuk Eli és barátai űrkalandjait. Sajnos bármennyire emésztgetem, csak nem akar tetszeni ez a rész. Az előző heti drámázás folytatása (?) akart lenni a mostani, belezsúfolva egy egészen más történetet, aminek egy elég gyenge valami lett az eredménye. Azért valamit javít a dolgon, hogy rég nem látott kedvencek érkezésére lehetett számítani.

Úgy harangozták be a sztorit, hogy SGU – SGA találkozás. Az Atlantis-os szereplők közül Woolsey és McKay köszönt be. Nem mondanám, hogy túlzásba vitték volna a szerepvállalást, mégis jó volt őket újra látni. A jó öreg Rodney hozta a formáját.

Kár, hogy maga a körítés nem sikerült valami jól. Dr. McKay tervei alapján az egyik szövetséges bolygó alkalmas lehet a 9. ékzár kódolására, megnyitva az utat a Destiny-re. Az elejétől kezde sejteni lehetett, hogy az egész projektből nem lesz semmi. Nem csak azért, mert a szövetséges bolygó kormánya nem egyezett bele a munkálatokba, hanem mert végig ezt sugallták nekünk. Bár a Destiny legénységének bevonása okos húzás volt, mégsem vagyok elégedett, hiszen a katarzis elmaradt.

A másik szálon is ment a kavarás rendesen. Az hiszem ez a sztori kapott több figyelmet, pedig nem érdemelte meg. Amanda és Rush úgy döntöttek, hogy egymáséi lesznek egy cyber világban, amit Dr. Perry teremtett és amoly ctrl+x módszerrel áthelyezte Rush doki tudatát oda. A bibi csak az, hogy a többnyire idegesítő tudós nem tudott visszatérni. A legénység kicsit pánikba esett, közben lassan fény derült az igazságra, ami valami oltári nagy marhaság.

Azért nem lett vége a szimulációnak, mert Nicholas Rush nem szereti tiszta szívből Amandát. Na, erre varrjon valaki gombot. Végül Eli segített, karanténba zárva a két nő tudatát. Magyarra lefordítva, az írók likvidálták határozatlan időre a két csajt. Az előző heti megmentést és őszinte drámázást sikerült lenullázni ezzel az eget verő baromsággal. Nem tudom miért kellett ilyen eszközhöz folyamodniuk a készítőknek.

Pontosan emiatt bukott meg a sorozat. Felépítenek valamit, a következő héten tönkre is teszik olyan módon, hogy mindenki csak a baklövésre emlékszik.

Már csak 5 rész van hátra, dőljünk hátra is próbáljuk élvezni. Be is fejezem a morgást és várom a jövő keddet.

Összességében egy átlagon aluli rész, átlagon aluli történettel és nyilvánvaló írói szándékokkal. Tényleg kellett ez nekünk így a vége felé?

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről