Supernatural 6x02 - Two and a Half Men

Az évadnyitó nagyon negatív visszhangokat váltott ki a rajongók körében, nekem sem tetszett túlzottan ez a felületes megoldás, de szó nincs arról (egyelőre), hogy bajban lenne a sorozat. A második rész már valamivel jobb volt, de nem lepődnék meg, ha a közvélemény ezt is lehúzná. Én elfogult vagyok, imádom látni az újabb és újabb kalandokat és habár eddig egyet értek azzal, hogy be kellett volna fejezni a sorozatot az ötödik évaddal, mégis adok esélyt, hogy valami értelmeset hozzanak ki az új szezonból. Annyit mondok, hogy alakul.

Tovább...

Alakul, mint púpos gyerek a prés alatt. Valami ilyesmit szoktak mondani az okosok, amely népi bölcsességet bátran átültethetjük erre a részre. Ugyanis valami kirajzolódott, amelyből sok jót és érdekeset ki lehet még hozni.

De ne menjünk ennyire előre, nézzük szépen sorjában az eseményeket. Megjegyzem, hogy a „previously-ban” sokat felfedtek abból, hogy mi következik most. Nyílt titok volt, hogy ismételten egy alakváltóval lesz dolgunk. Ilyen fenevadak előfordultak a korai évadokban, már többször ellőtték a poént, de most legalább sokat színesítettek az előadáson.

Dean újra összekerült Sam-mel egyetlen küldetés idejére. A két vadász bébicsőszt játszottak, mert az alakváltó egyik áldozatánál találtak egy csecsemőt, aki minden jel szerint árva lett. A testvérek „befogadták” a kicsit és (kissé erőltetett, de) jó poénok származtak a furcsa hármas néhány órája alatt.

Aztán kiderült, hogy az alakváltó valójában a babára pályázott és nem adta fel egykönnyen. Feltűnt Samuel nagypapi és családi köre, akik nagy terveket szövögettek a poronttyal. Ugyanis az apróság maga is alakváltó. Ezt követte az epizód fénypontja, mikor megjelent életnagyságban egy alfa. A legendás lény lehet az alakváltók királya. A kinézetét pillanatok alatt át tudja változtatni és szinte képtelenség kicsinálni. Samuel csapata is megfogyatkozott az ütközet során, ami meglepett, de mindenképpen kellettek az áldozatok.

Az is világossá vált, hogy Dean nem bízik nagyapjában és a távoli rokonságban, de még Sam-ben sem, akivel nem nagyon értik meg egymást.

Az utolsó képsorokból megtudhattuk, hogy Lisa szabadjára engedte az idősebbik Winchester fiút, aki visszatér ősi mesterségéhez és testvérével vadászgatják a különböző szörnyeket. Szóval ezzel lezárult a bevezető, a nagy csapat újra együtt és remélhetőleg a sorozat is feltámad és visszatér régi önmagához.

Apropó, Samuel telefonon beszélt egy nagyon titokzatos valakivel. Egyelőre nem osztották meg, kivel, de egészen biztos fontos karakter lesz. Lehet, hogy más régi ismerős is visszatért a halálból?

Összességében valamivel jobb volt a bevezetőnél, de még mindig nem az igazi, de majd alakul valahogy.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről