Legion/”Angyalbőrben minden kicsit más…”

Vártam ezt a filmet. A trailer nagyon figyelemfelkeltő és érdekes.
Na, azért nem számítottam semmi különlegesre, de ennél mégis többet szerettem volna kapni, mint amit láttam. Valahogy úgy voltam ezzel is, mint a Daybreakers-el: Nem volt olyan rossz, de ez kevés.

Amikor az Isten nem szeret többé…

Ebben a filmben tökéletesen kiderül, hogy mi is történne a fenti helyzetben. Az egész valójában arról szól, hogy az Istennek elege lett az emberek viselkedéséből, hálátlanságából, ostobaságából és úgy döntött elpusztít minket. Jól hangzik, nem igaz?
A sablonhoz illeszkedve, a film egy idézettel kezdődik a Zsoltárok könyvéből, majd egy nő narrációja következik, amiben egy kicsit magáról mesél. Ugyanezt meghallgathatjuk a végén és az egész teljesen felesleges. Elmondja a véleményét, hogy miért haragszik az Isten.
Most, hogy már ezt is tudjuk, valóban kezdetét veheti a történet.
December 23.-a van, és egy angyal érkezik a földre, (Paul Bettany) akit különös tetoválások borítanak és nyakörvet is hord. Attól azonban gyorsan megszabadul, akár csak a szárnyaitól, amiket levagdal magáról, majd fogja magát és felpakolja magát egy arzenálnyi stukkerrel, gépfegyverrel, aknavetővel és hasonlókkal. Az első szemöldök felvonás…
Mint az a későbbiekben kiderül ő maga Mihály arkangyal. A cél, amiért az emberek közé jött az, hogy megtaláljon és megvédjen egy terhes pincérnőt (Adrianne Palicki).
Őt a Friday Night Lights kedvelői jól ismerhetik.
Ez a lány egy elhagyatott kajáldában dolgozik a Mojave sivatag menti országúton. Tehát a semmi közepén. A főnöke (Dennis Quaid) és annak a fia (Lucas Black) segítik.

A szereplők szépen összegyűlnek az étkezőben, szinte tapintható a vihar előtti csend, majd az események hirtelen beindulnak. Tönkre megy a Tv, a rádió, a telefonvonalak süketek, légyfelhő borítja az eget és az embereket megszállja valami, amitől szörnyeteggé válnak.
Megjelenik egy aranyos néni is, aki egyik percről a másikra átalakul és megtámadja a szereplőket.
Ez a rész tetszett a filmben.
Ahogy ellentétbe állították a kedves idős hölgyet és a rémet.
Ám a nagyi nem húzza sokáig és az angyalkánk is hamarosan befut.
Nem ő az egyetlen, vele együtt estére megjön az ostromlók első hulláma.
Egy szép nagy rakás megszállt ember, akiket visszavernek a beszerzett stukkerekkel. Itt megemlíteném azt, mi is történik, amikor valakit megszállnak.
Elkezd nagy sebességgel rángatózni a fejük. Második szemöldök felvonás...
Vígjátékba illő húzás…

Nem is igazán tudom szavakba foglalni mit éreztem, amikor megláttam ezeket az embereket a kocsiban, akik nagy sebességgel bólogattak (headbangeltek).
Mindegy is, mészárolnak egy adagot, aztán mindenki a jövevénynek ugrik, hogy ugyan mesélje már el mi is történik velük.
Mihály kitálal és elmondja, hogy az Isten nagyon morcos lett, ezért most mindenkinek meg kell halnia. Ő azért jött, mert nem értett ezzel egyet. Ő még hisz bennünk és az utolsó reménysugárba kapaszkodik, ami Charlie – a pincérnő - gyermeke.
De hogy miért, azt nem tudjuk meg!

„- Én nem is hiszek Istenben.
- Ez így van jól Bob, mivel ő sem hisz benned.”

Tehát a hamarosan születendő gyermek a kulcs a túléléshez és az összes szörnyeteg azért jött, hogy elpusztítsák. Ehhez képest csak módjával támadnak és türelmesen megvárják, míg a lány megszül.
Már nem volt több szemöldököm...
Ettől függetlenül azért ilyen-olyan okokból fogyatkozik az étkező népessége.
Például a néger srácot (Tyrese Gibson) elég csúnyán átverik.
Végül nagy harsonaszóval megjelenik Isten másik angyala is, Gábriel (Kevin Durand).
Bekövetkezik a film egyetlen értékelhető akció jelenete, amikor is a két angyal egymásnak ugrik.
A film legvégét úgy döntöttem nem mondom el. Ennek két oka van:

1. Ha elmondom, akkor azt a kevés fordulatot is elrontanám, a mi a filmben van.
2. A film sablonos, szóval sejthető mi lesz a vége.

Befejezésül annyit, hogy én eléggé csalódott voltam miután megnéztem a filmet. Jobbra számítottam ugyanis. Dennis Quaid is csak úgy van a filmben, de azért a halála előtt még jutott neki egy jó duma.
De nem csak Quaid az egyetlen!
Mindegyik szereplő felületes, de ez általánosságban az egész filmre is igaz. Szürke lett. Mérsékelten izgalmas, nem eléggé kimunkáltak a jelenetek és nem hiszem, hogy
eszembe jutna – az idézeten kívül – egy olyan párbeszéd, aminek volt értelme és nem éreztem feleslegesnek, tölteléknek vagy ügyetlennek. Nem lett ez a produkció rendesen átgondolva.

Én az akciót is hiányoltam. Elfért volna benne valamivel több…
Nem sok ragoznivaló van rajta. A mozi nem lett jó.

3

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről