Azt hiszem, a Torpedót senkinek sem kell bemutatni. Jómagam is inkább e játékkal foglalkoztam, mint sem a tanórákon figyeltem.
De a tény, hogy a társasjáték alapján készítettek filmet, elborzasztott.
Ennek valahol már nagyon rossz üzenete van.
Mintha nem lenne elég az egyébként is sok sablontákolmány moziból. Erre az orrunk alá dörgölnek még egy 200 milliós látványcsodát.
Itt rögtön megjegyezném, hogy a Csatahajó meglepően tűrhető, jónak nem nevezném, de nyugodt szívvel rossznak sem. Felháborítóan séma szerint készült, minimális eredetiséggel, (a társasjáték megjelenítése) lényegében a megszokott dolgokat kapjuk, ami elvárható egy ilyen nagyszabású epikusnak szánt blockbustertől.

Az ember mindig is kereste a kapcsolatot az idegen létformákkal, (sablon kiindulópont) most meg is találtuk őket, valahol az űrben.
Erre fogjuk magunkat és adást küldünk nekik, akik tisztelgő látogatást tesznek planétánkon. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen ezek előtt bemutatják nekünk főszereplőnket.
Taylor Kitsch idei második nagy mozija, ami ugyan jobb a John Carternél, de mégsem olyan film, ami emlékezetes marad. Pláne nem az ő alakítása. Megint nem adott sokat. Alapjába véve hozta az FNL-es Tim Rigginst – legalább is részben. A sörényétől végül is megvált…
 És ha már FNL, ott van még a gárdában Jesse Plemons, aki nem rég a Paulban volt látható pár jelenet erejéig. Itt végre több percet kapott, de ő sem váltja meg a világot. Az ő jelenlétük nem véletlen, hiszen a filmet Peter Berg a kiváló sorozat rendezője igazgatta. Ő sem adta hozzá a tudását a végeredményhez, de hát valószínűleg mondták neki, hogy ez csak egy drága látványfilm lesz, nem több. Így is van.

Igazából a színészek közül senki nem nyújt közepesnél jobb teljesítményt, a teljes közönynél nem váltanak ki többet a nézőből.
De nekik nem is kell, ott vannak a CGI-csodák…
Melyekre egyébként nem is lehet panasz, ezen a téren jól teljesít az alkotás.
Na, de melyik nem?
Tehát a főszereplőnk Alex Hooper egy önfejű, felelőtlen bajkeverő-bajkereső alak (ismét sablon), aki képtelen egy percig megkomolyodni. Bátyja győzködi, hogy álljon be a haditengerészek közé, (propaganda?) és a srác, az admirális (Liam Neeson, aki felháborítóan keveset szerepel) lánya miatt (Brooklyn Decker) végül is a Flottánál köt ki. Már éppen a lánykéréssel próbálkozna a Rimpac-en, (Nemzetközi haditengerészeti hadgyakorlat) amikor is a részvétlen UFO-k megérkeznek, és azonnali pusztításba kezdenek. A csatatér pedig az óceán.
Az első ütközet alkalmával nyilvánvalóvá válik az idegenek technikai fölénye, irdatlan mészárlást rendeznek, mely során rengeteg ember hal meg, köztük főhősünk bátyja is (Alexander Skarsgard) (megint sablon).
Hooper szembesül a felelősséggel, ami rá vár, (sablon…) átveszi az utolsó megmaradt hajó kapitányi posztját és szembeszáll a túlerőben lévő földönkívüliekkel, helyzetét tovább rontja, hogy el van vágva a külvilágtól egyedül nem boldogulhat (sablon).
További nehezítés, hogy az űrből jött vendégeink egy üzenet továbbítására készülnek, a társaikkal szeretnének érintkezésbe lépni. Ez számunkra nem lenne túl kedvező, ergo el kell pusztítani a jeladókat, amire azonban csak 4 óra áll rendelkezésre (tökéletes sablonhalmozó helyzet).
De az idegeneknek – egyébként úgy néznek ki, mintha egy metálbanda tagjai lennének, csak négy ujjuk van – persze van egy (sablon) gyenge pontjuk. Ezt kihasználva győzedelmeskedünk a hódítók felett, a haditengerészet nyugdíjas klubja és egy vén múzeumi hadihajóval egy technikailag jóval fejlettebb (Könyörgöm, az űrben közlekednek…) faj felett.
Egyébként ez a legbosszantóbb sablon az egész filmben. A hősgyártás, az eposzba illő helyzetek, a szánandóan beállított, mű jelenetek és a dumák:

„Megtisztelő volt önnel szolgálni!”

Itt mindenki hős lesz, itt nincsenek gyáva alakok, a műlábakon járó, kőkemény egykori tengerész puszta kézzel ugrik neki a földönkívüli ellenfelének, a gyengébb legyőzi az erősebbet, stb.
(a leggusztustalanabb sablon).
Ja, és akkor itt van még a:
„Büszkén tüntetjük ki azokat a férfiakat és nőket…”, vagyis Rihannát, akin kívül egyetlen tengerész nő sincs a filmben.
Aki mégis látott egyet hozzászólásban jelezze…
Nos, Rihanna és Decker szerepeltetése is csak egy sablon, az x.-dik a sorban – és még nem is soroltam fel mindent.
Rihanna szépen énekel, de színészkednie nem szabad, lehetne okosabb. Ne kezdjen olyasmibe, ami nem az ő világa. Egyszerűen tehetségtelen. Csak úgy, mint Decker, aki mellbedobással kerülhetett a filmbe, mert azon kívül, hogy szép, semmit sem tud felmutatni. Csak a szokásos csinibaba, aki kell a szerelmi szálhoz. Végül a sablonok sablonjával zárul a mese, vagyis Happy End-del.
Ám ha e sok bosszantó dologtól eltekintünk és elnyomjuk magunkban az „Ezt már láttam valahol...” deja vu-jét, akkor meglepően szórakoztató két órát élvezhetünk végig.
A Csatahajó ugyan szörnyen ötlettelen és olcsó módszerekkel vonzza szemünket a vásznakra és képernyőkre, de ebben a primitív módszerben igen csak jó teljesítményt nyújt.
Mindenkinek azt javaslom, hogy nézze meg, majd felejtse el.