La Horde (2009) – Ezek a francia zombik… !

Ha már a Devil’s Playgroundra rávettem magam, akkor egy angol zombulás mellé miért ne csapnék hozzá egy franciát is. Ez lett a most következő alkotás, ami végső soron egy teljesen közönséges film, már a műfajon belül.
Gyalázatos alaptörténet – bár ezekhez sosem kellett különösebben eredeti -, élőhalott invázió, kimunkálatlan karakterek és a szokásos, B-mozis hülyeségek.


Na, jó egy kicsit szigorú vagyok, amikor ezt mondom – elvégre ezeknek a moziknak sosem a kifinomultság, vagy a mondanivaló volt a lényegük. Annál inkább az akció, a vérengzés és a fertőző szörnyetegek esztelen tömegelése.
Ezt meg is kapjuk, de semmi többet.
Alapjába véve nekem mindez elég is lenne, de butaságoktól szívesen eltekintettem volna.

A sztori röviden és tömören annyi, hogy pár bosszúszomjas rendőr – társuk halála miatt morcosak – rajtaütnek egy elhagyatott épületen, ahol a rosszfiúk tanyáznak. Összebalhéznak, majd rákényszerülnek, hogy együttműködjenek, mert rájuk szabadulnak a zombik. Ezt így is kell érteni, ahogy mondom, mert a rothadó hullahullám egyszer csak megjelenik és kész.
Szóval ez is az a típusú film, ahol semmi magyarázatot nem kapunk – nem is fontos az mindig – csak a szorult helyzetbe került szereplők, akik foggal-körömmel küzdenek a túlélésért.

Rablók és pandúrok az épületben rekednek, miközben a világ őrjöngő káosszá válik körülöttük, a szembenálló felek kénytelenek összefogni. Ettől kezdve a film csupán a folyamatos mészárlás jegyében telik. Fröcsköl a vér, durrognak a lőfegyverek, ömlenek a zombik, zajlik a háttérben a merőben felesleges magánéleti drámázás, élesedik az ellentét a kis csapat tagjai között, miközben módszeresen fogynak. Ennyi és nem több…
Amíg a Devil’s Playground a zombik új fajtáját nyújtotta (Parkour-típus), addig ebben a horrorban főleg az ostobaság újabb fokozataival találkoztam. Egyébként csodálkoztam is, hogy francia alkotás létére nem parkouroznak benne…
Az örök zombi-mozi klisét - a karakterek sosem tudják, hogy a fej a gyenge pontja ezeknek a lényeknek - ebben is alkalmazták, de ennyivel nem elégedtek meg. Én ugyan egy kicsit furcsállnám, ha ilyen kinézetű jószágok törnék rám az ajtót, de ezek a figurák még csak meg sem lepődtek.
Mi több, többször is leálltak velük bokszolni, sőt úgy fejelgetik őket, mint Zidane Materazzit.
Én már ekkor elkezdtem kétségbe vonni az alkotás komolyságát, pedig még semmit sem láttam…
Vagyis a java még hátra van.

Szerencséjükre rendőrök és bűnözők is bőven el vannak látva lőfegyverrel, de ha esetleg gondjuk akadna a munícióval, csak le kell menniük a helyi gondnokhoz, aki amellett, hogy fegyverbuzi, tart is otthon annyit, amivel egy derekasabb stukker kupecet is pironkodásra bírna.
Van ott minden, pisztolyok, gépfegyverek, shotgunok, egy hatalmas gatling, gránátok, én meg már vártam, hogy mikor villan az RPG. Az is elfért volna…
Zajlik a véres aratás, a megjelenő alakokat úgy lehet megkülönböztetni, hogy aki még él az kokót szív, aki meg már halott, az a kokósokat rágcsálja. Megkapjuk a kötelező önfeláldozást is.
Én személy szerint kevés szánalmasabbat láttam ennél, de legalább kiderült, hogy a francia zombik nem tudnak felmászni egy autóra, és mint a mókusok, elspájzolják az élelmet, vagyis az embereket.
Azt hiszem ennyi bőven elég is a butaságokból, amikkel nekünk ront ez a mozi.
Aki tűrhetően hülyeségálló, az még jól is szórakozhat rajta, miközben szemeivel a megszokott vérfürdőre tapad. Én is elég jól elkacarásztam rajta.
Ennek ellenére nem epednék az újranézés lehetőségéért.

4

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről