Egy becsületbeli ügy

Legalább két okom van arra, hogy ezt a filmet bemutassam nektek. Az első, hogy egy kiváló dráma. A másik, pedig hogy a TV-ben láttam. Ez csupán azért érdekes, mert ritkán nézem az egyszemű varázslót, de ezért a filmért bármikor leülök. Láttam már egy jó párszor, de minden alkalommal jól szórakozom rajta.


--------


Elmondom miért is olyan érdekes dolog, hogy a TV közreműködésével tekinthettem meg ezt a 1992-ben készült kiváló filmet. Az ember a számítógép és az internet korában gyorsan elszokik attól, hogy cirka öt részletben nézzen végig egy filmet. Na, nem mondom, kell az a húszpercenkénti 5-10 perces pihenő (reklámblokk), másképp hogyan tudnánk odafigyelni?
Nem kezdek el áradozni a marketinges szakmáról, hiszen nem ez a témám, de azért időnként élmény így nézni bármit is…
A film eredeti címe: A few good man, ehhez mérten az Egy becsületbeli ügy nem egy pontos fordítás.
Ám én azt mondom, hogy a cím nagyon is találó és jobban fedi a történetet, jobb a csengése is.
Rob Reiner rendező mozija tele van Globe és Oscar jelölésekkel, ám egyet sem nyert el, de ettől a film semmit nem veszít értékéből.
Adva van Tom Cruise (Daniel Kaffee hadnagy), aki sikeres, fiatal jogász, egyébként pedig az egykori szintén jogász apuka árnyékában tengődik. Kap egy gyilkossági ügyet, melyben két Kubában állomásozó tengerészgyalogos „megrendszabályozás” közben vétlenül megöli egy harmadik társát. Kaffee-nek ebből kellene kimosni őket, ebben van a segítségére JoAnne Galloway hadnagy (Demi Moore), illetve Sam Weinberg hadnagy (Kevin Pollack). Mellettük még remek színészek kaptak kisebb-nagyobb szerepeket, mint Kevin Bacon az ügyész, Jack Nicholson a fő gonosz ezredes, Kiefer Sutherland kissé zakkant tengerészgyalogos tiszt.


„Mit számít az, hogy miben hiszek? Csak az számít, tudom-e bizonyítani!”

Nyomon követhetjük, amint Kaffee elkezd felnőni az apjához és saját magához.
Elkezd védőügyvédként viselkedni, érvelni, nyomozni. Betekintést nyerhetünk egy kicsit az amerikai hadsereg és a haditörvényszék működésébe. Emellett a film elég erős propaganda jelleggel is bír, elég csak Demi Moore és Jack Nicholson egyes megnyilvánulását említenem.
A lényeg, hogy egy kiváló dráma, remek színészekkel, és egy jó, fordulatos történettel.
Egyéként, aki szereti vagy szerette a JAG című sorozatot, az is nézze meg, hogy tudja, mi inspirálta a széria készítőit.


9

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről