Féltem a filmtől, mit tagadjam, de emellett egy jó filmet vártam. Egy olyat, ami nem mindennapi, ami különleges, még ha nem is éppen túl jó. Ehhez képest egy remek filmmel szembesültem, ami minden szempontból kielégítette az igényeimet. Refn előző – és számomra bemutatkozó – munkája a Valhalla rising, szó szerint sokkot váltott ki, nem értettem a célját, sem a mondanivalóját.
Féltem tőle, hogy a Drive – Gázt! is úgy fog szétoszlani a szemem láttára, mint télen a kémények füstje, én meg ott maradok hoppon, némi üresség érzetével a bensőmben.
Örömmel állapítottam meg, hogy nem így lett.

Maga a történet is egyszerű, mint az egyszer egy, nem is újdonság, de Refn nagyon jó érzékkel bontakoztatja ki a nézők szeme előtt.
Elbűvölő a mozi minimalizmusa.
Főszereplőnket egyszerűen Sofőrnek hívják, igazi neve nem derül ki, de nem is fontos, ez is hozzátartozik a köré kialakított rejtélyes atmoszférának. Egy szótlan és egyszerű férfi, aki érzelmeinek kimutatásában nem túl gyakorlott. Egyetlen dologhoz ért és az a vezetés.

Nappal kaszkadőrként dolgozik, és egy műhelyben bütyköli a kocsikat, de éjszaka kétes egyéneken segít, akiknek egy fuvarra van szüksége.
Sosem kérdez és szigorú szabályok szerint dolgozik. Ez a Sofőr fura elegye a szellemi fogyatékosnak és a vagány aszfaltbetyárnak. Amikor az ember azt hinné, hogy főhősünk nem százas, akkor megvillan valami a tekintetében, egy mozdulatában, egy arcrándulásban, vagy pár elejtett szóban, amiből rájöhetünk, hogy egyszerűen csak egy magányos és zárkózott emberről van szó, akinek igenis meg van a maga véleménye a világról. Ahogy a történet, úgy a főszereplő is fokozatosan nyílik meg a nézők előtt, csupán Gosling karaktere annyiban más, hogy egészen a végéig nem lesz teljesen egyértelmű alak.
Erkölcsi értékrendszere tökéletesen érthető lesz, a motivációk is világosak, de maga a figura nem.

Sofőr felháborító nyugalommal, mondhatni unott arccal éli megszokott mindennapjait egészen addig míg fel nem tűnik számára a szomszédasszonya (Carey Mulligan). Ez a nő egyedül neveli kisfiát, mivel az apa börtönben ül, bár szabadulása mostanában esedékes. Nagyon finoman, de kapcsolat szövődik köztük, ami végül szerelemmé válik. Kettejük kapcsolata is óvatosan kezdődik, majd a továbbiakban is visszafogottan alakul, hiszen a Sofőr nem egy szenvedélyes ember. Legalább is azt hinné az ember.
Ugyanis az apa kiszabadulásával a film „motorja”, ha nem is intenzíven, de felpörög.

Az apa (Oscar Isaac) bajba keveredik egy régi tartozás miatt és főszereplőnk mivel nagyon jól érzi magát a családdal, eltökéli, hogy az érdekükben segít az apának. Emiatt kapcsolatba kerül pár maffiózóval is, mentorán (Bryan Cranston) keresztül.
A két nehézfiú (Albert Brooks, Ron Perlman) átverik a segítőkész férfit és az események elkezdenek bedurvulni.
A Sofőr élete olyan fordulatot vesz, ahonnan már nem tud visszakanyarodni. Eltökéltségében, hogy segít a családnak, egészen a gyilkosságig elmegy, ami alapvetően idegen tőle. Különösen érzékletes, hogy az első csók után nem sokkal megöl egy embert a liftben.
Ez a kettő olyan ellentétben van egymással, hogy felkavarja az embert. De ez az alkotás végére is igaz.
A lassú előkészítés – nem katartikus – elég intenzív végkifejletbe torkollik.

Gosling figurája egyszerre szerethető és idegen, valahogy nem kerül túl közel az emberhez.
Egyedül azzal tud azonosulni a néző, amit tesz, és azt miért teszi, hiszen minden tettét a nő iránti érzelmei vezérlik. Mindez azért érdekes, mert ezáltal végigkísérhetjük egy ember átalakulását, akit eddig nem vezérelt cél, csupán vezetett és nem foglalkozott vele hogy hová, nem volt célja, de most már azt is talált magának.
A produkció egész befejezése ezt erősíti meg.
Egyértelműen a látott tettek dominálnak, hiszen nem beszélhetünk szószátyár filmről.
A kevés dialógus csak még jobban kiemeli a történéseket, Refn ezáltal remekül vezeti rá a nézőt a lényegre.
Ezen túl érdemes megemlíteni a különös zenei világot, ami csak jobban kihangsúlyozza a speciális filmhangulatot.

Azt hiszem nem túlzás kijelenteni, hogy a Drive – Gázt! elég véleményes darab, ami könnyedén átverheti az embereket akciókat sejtető előzetesével. Aki egy akció mozit várt, az bizonyára csalódik, hiszen ez egésze egyszerűen egy dráma, méghozzá a minimalista fajtából, ami még bír egy leheletnyi művészfilmes beütéssel. Szóval nem a könnyen emészthető típus, de annyi szent, hogy többször is meg lehet és kell nézni.
És nem csak azért mert elsőre nem érthető. Igenis érthető, a napnál világosabb benne minden, hiszen a Sofőr motivációi, minden cselekedete kisugárzik a történetből, annyira kontúros, hogy csak a vak nem látja.
Ja, és persze ez egy remek alkotás.