Ez a 2007-es francia sci-fi elég megtévesztő. Már ami az előzetesét illeti.
Azt megtekintve arra a következtetésre juthatunk, hogy: Ez egészen jónak tűnik.
Így is van. Annak tűnik, de a trailer becsapós, maga a film közel sem olyan szórakoztató.

Majd itt részletezem.

A történet szerinti főszereplőnk egy középkorú rendőrtiszt, David Hoffmann (Albert Dupontel).
Ez az úriember a nem túl távoli jövőben, földrajzilag Párizsban ügyködik. Mivel választott szakmája nem éppen békés, meg is hal a társa, aki egyben szeretett felesége is.
Ez érthető módon nagyon megviseli, de végül kap egy új társat, egy másik nő személyében.
Együtt kezdenek nyomozásba egy titokzatos bűnüggyel kapcsolatban.
Jó páran eltűnnek, ezzel párhuzamosan feltűnnek olyan emberek, akiknek fura fekete jelek láthatóak a szemhéjukon. Belekeveredik az ügybe egy bizonyos Nicolov (Alain Figlarz), aki Hoffman feleségének meggyilkolásáért felel. Tovább bonyolódik az ügy, amikor felröppennek a pletykák a titokzatos Chrysalisról. Egyáltalán mi lehet?
Mi bújhat meg egy ilyen név mögött?
Természetesen minden kiderül a végére, és elég elkeserítő, hogy nincs az egészben semmi extra.
Nem meglepő, a fordulatok elég gyengén kivitelezettek.

Ám a sztorinak van egy másik párhuzamos fele is.
Egy fiatal lány (Mélanie Thierry) balesetet szenved és egy elég fura kórházban kezelik, aminek természetesen köze van a Chrysalishoz, a fekete jelekhez a szemhéjon és nem utolsó sorban Nicolovhoz és Hoffmannhoz is. Egy darabig párhuzamosan haladnak a szálak, majd egymásba olvadnak, és egyetlen történetet alkotnak. A teljesen felesleges magyar alcímnek köszönhetően már úgyis mindent tudhat, aki úgy dönt, megnézi a filmet. Ezt még tovább rontja, hogy maga az alkotás sem titkolózik, majdnem az elejétől kezdve tudható, hogy miről is van szó, mi lesz a végkifejlet.
A Chrysalis mivolta is könnyedén kikövetkeztethető.

A Science-fiction jelleg sem túl erőteljes, az emlék manipuláció – témakör már lerágott csont (igen, igen, tudom, nem könnyű újat mutatni) és ez a film is csak az eddig vázolt vonalakat követi.
Arról nem beszélve, hogy még a kamerát is gyakran esztelenül rángtatják – főleg a bunyóknál, amik remekül vannak megkoreografálva, de nagyon túlzásba estek.
A küzdő felek fejenként vagy tíz liter vért passzíroznak ki a másikból, ötvenszer verik egymást falhoz, fürdőkádhoz, egyebekhez. Aki már csak egyszer komolyabban beverte a fejét, az tudja, hogy mindezekből egy is elég. Szóval a bunyók jól mutatnak, látványosak, de teljes mértékben elszálltak és hiteltelenek. Ennek ellenére, nem mondom, hogy nézhetetlen a film. Elég tűrhető hangulatot áraszt a maga sötétségével. Elég kevés színt használtak, a sötétebb árnyalatok domináltak, éjszakai jelenet is elég sok akad a moziban. Ellentétként pedig a kórházi jelenetek vakító fehérségét mutatják be.
Ettől függetlenül egy legjobb esetben is csak közepesre értékelhető filmről beszélhetünk, ami nem fejt ki a nézőre komoly hatást. Csak megnézzük és másnap már semmire sem emlékszünk belőle…