Chloe - A kísértés iskolája [2009]

Na végre. Ez az a szerep, ahol Amanda Seyfried kellőképpen ördögi "rosszkislány". Végre elmondhatjuk, hogy Amanda nem csak egy lány furcsán hatalmas szemekkel, hanem színésznő. A szó legnemesebb értelmében. Hol van már a kislány a Bajos csajokból? Hivatalosan is kijelenthető, hogy Amanda felnőtt! Julianne Moore pedig hozza a szokásos formáját, kettőjük játéka igazán érdekessé teszi a filmet.

A Chloe egy 2009-es film, de nálunk csak 2011 tavaszán került a mozikba. A dolog érdekessége, hogy Amanda sokkal inkább tűnik nőnek ebben a filmben, mint a két 2010-ben készült filmjében (Kedves John, Levelek Júliának).

Azt azért el kell mondani, hogy Julianne Moore is fergetegeset alakít, de tőle ezt már megszokhattuk. A dolog érdekessége, hogy Moore itt is, csakúgy mint A gyerekek jól vannak-ban egy nővel keveredik szerelmi vagy szexuális viszonyba. Az is érdekes, hogy ebben a filmben a férjét csalja meg egy nővel, míg ott egy nőt csal meg egy férfival.

Amanda Seyfried egy Chloe nevű nőt játszik, aki hivatásos. Azt nem lehet pontosan tudni, hogy call-girl, vagy örömlány, vagy hosstess, de az az egy biztos, hogy a testével keresi a kenyerét. Nem is a testével, hanem azzal, hogy tud bánni az adottságaival...

Catherine Stewart (Julianne Moore) sikeres nőgyógyász, ám anyaként és feleségként sem tudja megállni a helyét. A férje (Liam Neeson) tanár, így rendkívül sok fiatal lány veszi körül. Catherine akárhogy próbálkozik nem tudja kiverni a fejéből, hogy a férje talán megcsalja az egyik fiatal pipivel. Nincs rá bizonyítéka, ezért bérli fel Chloet.

Na itt álljunk meg egy kicsit. Ki az a hülye nő, aki felkér egy nálánál évtizedekkel fiatalabb, gyönyörű lányt, hogy kezdjen ki a férjével??? Mert lássuk be, hogy óriási kísértés egy idősödő férfinak egy ilyen lány közeledése. Mazoista ez a nő? Na a lényeg, hogy Chloe elvállalja.

A másik, ami szinte az első fél óra után felmerült bennem, hogy ez mitől thriller, hiszen semmi váratlan fordulat nincs benne... Az egyetlen, ami egy thrillere hajazna az vége lenne. De csak akkor, ha nem úgy végződne a sztori, ahogy... Ha Chloe a végén megölné azt, aki becsapta, aki hitegette, akkor thriller lenne, de így...

Na ne szaladjunk ennyire előre. Chloe folyamatosan informálja a "főnökét" arról, hogyan és hányszor került ilyen-olyan kapcsolatba Catherine férjével. Paradox módon, a nő ettől nem kap dührohamot, nem kap sírógörcsöt, hanem izgalomba jön. A dolog addig fajul, hogy végül lefekszik Chloe-val. A románc után azonban úgy viselkedik a lánnyal, ahogyan a kuncsaftok szoktak.

Chloe ekkor elveszíti józan ítélőképességét és őrültebbnél őrültebb dolgokat tesz. Zsarol, csábít, zaklat. Catherine végül mindent elmondd a férjének. De vajon megbocsájtható-e egy ilyen dolog? Nemcsak az ami Chloeval történik, hanem az, hogy nem bízott meg a férjében...

A filmből még egy érdekesség. Catherine fiának barátnőjét nem más játssza, mint a Vámpírnaplók Elenája, Nina Dobrev.

Összességében jó film a Chloe, de ne nevezzük thrillernek. Ha úgy nézem a filmet, hogy csak Amanda Seyfried alakítására koncentrálok, akkor azt kell mondjam, hogy eddig ebben a filmben tetszett a legjobban.

6

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről