E film teljes mértékben tipikus, már amennyiben Tv-filmekről, azokon belül is az ünnepi témájú darabokról van szó. Ez a 2004-es Hallmarkos produkció nagyon egyszerű sablonokkal dolgozik.
Adott egy kislány, aki a Mikulástól udvarlót kér és meg is kapja, annyi csavarral, hogy húsz évet kell várnia rá, mert a két szív akkorra érik meg a szerelemre.
A történet természetesen húsz év múlva folytatódik, amikor is főszereplőnőnk harmincas, egyedülálló jogászként
(Kelli Williams) éli életét, aki éppen egy anyának segít visszaszereznie a gyermekeit, hogy együtt töltsék a Karácsonyt. Ám az ügyüket felkaroló pro bono ügyvéd, Hughes (Patrick Muldoon) elkésik egy nagyszabású ügy megtárgyalása miatt.
Emiatt a nő berág a férfira, ez pedig azért lényeges, mert az ünnep alatt a Télapó (Charles Durning) összehozza őket. A férfi és a nő útja keresztezi egymást (illetve már keresztezte is, mivel gyerekkorukban találkoztak már), amibe az piros ruhás öreg aktívan belejátszik.
Egymásra találnak, együtt töltik el az ünnepet, először kettecskén, majd a lány szüleinél is hepajkodnak egy adagot. És rá kell döbbenniük, hogy nagyon is egymáshoz illenek. Mindenben passzolnak, sőt a férfit még a szülők is imádják. Elvégre a nők álma az ipse, (vagyis nem lehet igaz) hiszen házias, jóképű, jó humorú, jól bánik a gyerekekkel és még önkéntes munkákat is bevállal, egy morális idol.
Persze egy ilyen filmben simán elfér egy ilyen alak is.

Azért szerelmük beteljesüléshez rögös út vezet, hiszen megjelenik a nő egykori szerelme is, akinek eltökélt szándéka, hogy visszaszerezze egykori barátnőjét, és ott van még a kötelező sablon hazugság-félreértés is, ami a legtöbb romantikus film sajátja. S ez megnehezíti kettejük bimbózó kapcsolatát.
De szerencsére Téltata időről időre megjelenik, hogy egyengesse az útjukat egymás felé.
Hiszen, ahogy azt kell, a hazugság kiderül és jön a szokásos örökharag, menjapokolba!
Ám, ahogy az szintén lenni szokott, menetrendszerűen érkezik a nagy összeborulás is, az egymás után rohangálás, az igaz szerelem beteljesülése is.

A végét a nagy drámával és béküléssel egy kicsit össze is csapták, mintha csak gyorsan le akarták volna zárni a filmet.
Egyértelmű, hogy ezt sem a filmes Hall of Fame-be szánták, nem is az a kaliber, de arra tökéletesen alkalmas, hogy az ünnep közeledtével, vagy múltával leadják a Tv-ben, vagy esetleg megtekintsük otthon. Egynek jó, ahogy mondani szoktam.
A színészek sem verik le a lécet, bár nem is került az magasra, jól illeszkednek ebbe a szabványszerű karácsonyi történetbe. Charles Durning pedig Télapóként jól megállja a helyét, nem is először bújt a jóságos bőrébe és a több, mint 200 filmben játszó, két Oscárra jelölt színész, valami bizarr módon éppen idén Szenteste hunyt el. Azt hiszem, rá sem emiatt a mozi miatt fogunk emlékezni.
Mégis, ha valami karácsonyi témájú alkotásra vágyódnánk így az ünnepek tájékán, akkor ez a mozi sem méltatlanabb a választásra, mint akármelyik másik.