családi

Gru 2 (Despicable Me 2)

9

A Gru 2 elsősorban a gyereknevelés nehézségeire fekteti a hangsúlyt, és próbálja vicces formában feltüntetni ezt az alapjaiban véve nehéz küldetést. Főhősünk legfőbb feladata, hogy kordában tartsa a kamaszodó Margót és Edithet a küzdő sportok megszállottját. És persze ne feledkezzünk el az imádnivaló Ágnesről sem, aki igen élénk fantáziával lett megáldva, ezt igazolja az is, amikor kifejti Gru mitől fiú. A film egyéb cselekmény szála már csak hab a tortán. A minyonok pedig ismét elsöprő sikert arattak.

http://www.youtube.com/watch?v=c8wQJ-k3u-E

A Leleményes Hugo (Hugo)

7

A tavalyi Oscar 11 szoborra jelölt alkotása következik most, amit ugyan dunsztom sincs miért kellett ennyi mindenre jelölni, de ezt nem én döntöm el.
Elismerem, egy nagyon profi alkotásról van szó, aminek elragadó története van, de hiányzik belőle az az apró szikra, amitől igazán jó lenne.

Tényleg minden klappol benne, egyedül ez a megnevezhetetlen, megragadhatatlan valami hiányzik, amitől a jó remek lesz, amire nincs szó.
Ezért is mondom azt, hogy a film jó, nem szabad kihagyni, élményszámba megy, de még egyszer nem nézném meg.


Hotel Transylvania – Ahol a Szörnyek Lazulnak

4

Igen, valóban azt mondtam, hogy ki nem állhatom az animációs rajzfilmeket, az utolsó, amire azt mondtam, hogy rendben van, a Rango volt.
Ezt és a Loraxot csupán teszt jelleggel tekintettem meg.

Ki akartam próbálni, hogy vajon mennyire érdeklik a mai rajzfilmek a gyerekeket.

Lorax (The Lorax)

4

Dr. Seuss-nak nem ez volt az első filmadaptálása, valószínűleg nem is az utolsó, hiszen írói munkássága hatalmas. A gyermekkönyv írás úttörőjének tartott Seuss 2 Emmy díjat nyert és 87 éves korában halt meg 1991-ben. Művei azonban túl fogják élni őt, ez biztos. Egyedül azt nem tudom, hogy a jó öreg doktor nem forog-e a sírjában. Gyerekmesét forgatni úgy, hogy az ne gyerekeknek szóljon, nagyon rossz ötlet.

Holdfény Királyság (Moonrise Kingdom)

7

Én még sosem láttam Wes Anderson filmet, de annyira fényezték egyéni, rendezői látásmódját, hogy úgy döntöttem, megnézem a tavalyi évben készül moziját, pedig fura előzetese ellenére, nem keltette fel az érdeklődésemet.
Mondanám, hogy ez egy gyerekszerelem krónikája, de ez nem teljesen lenne igaz. Ennél valamivel többről van szó.

Udvarlót Karácsonyra (A Boyfriend for Christmas)

5

A megszokotthoz képest később jelentkezem a karácsonyi filmekkel, de elég lóti-futira sikeredett ez az ünnep. Nem nagyon volt időm, de a soron következő alkotással szeretném gyarapítani a karácsonyi tartalmakat.
Részben a téma miatt, részben pedig így emlékeznénk meg a közelmúltban elhunyt Charles Durningről.


Karácsonyi Csoda (Christmas in Wonderland)

4

Eljött az ünnepi időszak és ez általában a Sorozatportál tartalmaiban is meg szokott mutatkozni. Idei első témába vágó kritikánk az alábbi filmről készült. Részben azért, hogy megemlékezzünk a nem rég elhunyt Patrick Swayze-ről, kinek ez volt utolsó szerepei egyike. Másrészt pedig, mert ez egy karácsonyi film, annak minden jellemzőjével.
A szívmelengető tulajdonságaival és bugyutaságával egyetemben.


Tükröm, tükröm (Mirror, Mirror)

5

Az idén két Hófehérke adaptációval futhattak össze az óvatlan moziba járók.
Az egyik ez, a másik a Hófehér és a Vadász.
Hollywood ötlettelenségének ékes bizonyítékai e filmek, a sok feldolgozás, reboot, remake, stb. Őszintén megmondom engem teljesen hidegen hagyott mindkét Hófehérke mozi.Mindössze azért szántam rá magam a megnézésükre, mert gondoltam kirakom őket dupla kritikaként.
A Tükröm, tükröm a nem túl sokat rendező Tarsem Singh 2012 projektje.
Rá nem jellemző a kapkodás, de a tavalyi Halhatatlanok után ilyen rövid idővel, új filmmel előrukkolni meglepő. Legalább is tőle.
Ennek köszönhető, hogy olyan kis felületes, butácska mozi lett belőle.

Éjsötét Árnyék (Dark Shadows)

3

Hányszor, de hányszor megállapítottam már, hogy nem szabad várni a filmeket. Úgyis szinte mind csalódást fog okozni. Megbízható rendezőből is egyre kevesebb van. Én Burtonben még bíztam, a kedvenceim egyikeként azt reméltem, hogy egy ilyen alap sztoriból olyan mozit rittyent össze, hogy magunk alá piszkítunk.
Nem így lett, bár a piszkítás stimmel.
Tim Burton ezzel el…ta a pályafutását. A produkció sokkolóan gyenge, felfoghatatlan, hogy adhat ki valaki ilyesmit a kezei közül, pláne egy ekkora név.


Vasököl (Real Steel) 2011

0

Vártam a filmet, nagyon is, ezért is volt jókora a rökönyöm, hiszen nem azt kaptam, amit vártam.
Valami tökös sport-sci-fi-akció keveréket, nem holmi limonádévá oldódó családi mozit. Hugh Jackman  azonban, sokat javít az összképen és a lagymatagsága ellenére ez egy kedves kis történet, mely ugyan egy apa-fia sztori, némi sci-fi-vel ötvözve, de ha létezik a „jó popcorn-mozi”, akkor ez az.