Tükröm, tükröm (Mirror, Mirror)

Az idén két Hófehérke adaptációval futhattak össze az óvatlan moziba járók.
Az egyik ez, a másik a Hófehér és a Vadász.
Hollywood ötlettelenségének ékes bizonyítékai e filmek, a sok feldolgozás, reboot, remake, stb. Őszintén megmondom engem teljesen hidegen hagyott mindkét Hófehérke mozi.Mindössze azért szántam rá magam a megnézésükre, mert gondoltam kirakom őket dupla kritikaként.
A Tükröm, tükröm a nem túl sokat rendező Tarsem Singh 2012 projektje.
Rá nem jellemző a kapkodás, de a tavalyi Halhatatlanok után ilyen rövid idővel, új filmmel előrukkolni meglepő. Legalább is tőle.
Ennek köszönhető, hogy olyan kis felületes, butácska mozi lett belőle.

Ez ugyan a kevésbé komolyabb, de jobban tetszett, mint a Hófehér és a Vadász.
Ugyan érződik rajta, hogy egy kissé összecsapott és a már eleve adott sztoriba sem tudtak annyi pluszt belevinni, hogy érdekessé, emlékezetessé váljon.
Pedig milyen jól indult. A Gonosz mostoha narrációjával kezdünk, aki szövegével rögtön állon vágja a nézőket. Mondanivalója humoros, stílusos és ekkor felmerült bennem a gondolat, hogy még az is lehet:
Nem nyúltam nagyon mellé, amikor úgy döntöttem megnézem a filmet.

Reméltem, hogy ez a stílus marad végig. Persze nem így lett, de azért még időnként előkerül a sztori során. Ez főleg az elképesztő Julia Robertsnek köszönhető, aki hiba nélkül húzta magára a cinikus, önző, irigy és hiú mostoha szerepét. Olyan természetességgel hozza a karaktert, hogy már-már miatta megéri végignézni a produkciót. Nagyon éli a figuráját.
Roberts egyértelműen negatív alakja az egyetlen valóban szimpatikus jelenség az alkotásban.
Annak ellenére, hogy nyilvánvalóan ő a Gonosz mostoha, nem tudjuk utálni a szereplőt. Inkább mókás, mint gonosz. Ez egyébként a mozira is vonatkozik. Inkább mókás, mint jó, vagy szórakoztató.

 

Rövid időre, pár jelenet erejéig bele tud feledkezni az ember, de hosszútávon nem tud bevonni. Utólag az az érzésem, hogy nem is való minden korosztály számára, hiszen számos esetben egyszerűen gyermeteg, más esetekben meg felnőtteknek szóló kikacsintásokkal találkozhatunk.
Ez végső soron nem is baj, de nincs meg az egyensúly. Így a gyerekek és a felnőttek számára is zavaró lehet.
A történetet modernizálták ugyan, de felismerhetőek az eredeti mese tulajdonságai.
Hófehérke (Lily Collins) árván maradt, miután édesapjának nyoma veszett és féltékeny mostohája bezárva tartja a lányt. A mostohának muszáj megházasodnia, mivel elfogyott a pénz így pont kapóra jön neki az arra tévedő Herceg (Armie Hammer).
A királylány sanyarú sorsának be kellett volna teljesednie az erdőben, ahol megeszi a Szörny.
Ám Hófehérke életben marad és a Hét törpéhez kerül, akik nem jámbor bányászok, hanem útonállók.
Itt belekevertek némi Robin Hood-ot is, de alapvetően a követjük a mesét.
Hófehérke a törpék segítségével fellázad a Gonosz mostoha zsarnoksága ellen és visszaszerzi trónját és birodalmát, amiben régen mindenki énekelt és táncolt.
De királynő rémuralma alatt a boldogság messzire elkerülte még a környéket is.

Meg kell hagyni, a produkciónak van stílusa, meg is tud mosolyogtatni, például a mostoha és a herceg évődésével. De már önmagában a mostoha karaktere igen szórakoztató.
Ez pedig Robertsnek köszönhető és körülbelül ennyi. Ez Julie Roberts filmje.
Hozzá senki sem tud felnőni, Lily Collins igazából tehetségtelen, jelentéktelen – ezt már az Elhurcolva c. filmben is bizonyította – Hammer ugyan igyekszik minél többet kihozni a hercegből, de a  mostoha mellett esélye sincs.
Roberts uralja az alkotást, de szerencsétlenségére egy felejthető moziban remekel.

Érezhető, hogy nem munkálták ki ezt az egészet, van stílusa ugyan, de nem egyenletes a teljesítmény.
A képi világ
(Singh mániája) igen intenzív és szemkápráztató, de mindez mit sem ér, ha minden más beleszürkül a közönségességbe. Emellé még – hiába van benne néhol fantázia – elég bugyuta is.
A film végi táncikálás és éneklés indiai stílben javít valamit az összképen. Legalább is szokatlan és nekem tetszett is.
Igazából egyetlen nagy baj van ezzel a mozival:
Kevés olyan dolog van benne, amire az ember azt mondhatja, hogy tetszik.
Minden más töltelék, ezredszeri klisék, unalmas munka a sablon mentén, ami csak azért szomorú, mert az időnként megmutatkozó fantázia és ötlet azt sugallja, hogy azért ebből jobbat is kihozhattak volna.

5

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről