Vasököl (Real Steel) 2011
Vártam a filmet, nagyon is, ezért is volt jókora a rökönyöm, hiszen nem azt kaptam, amit vártam.
Valami tökös sport-sci-fi-akció keveréket, nem holmi limonádévá oldódó családi mozit. Hugh Jackman azonban, sokat javít az összképen és a lagymatagsága ellenére ez egy kedves kis történet, mely ugyan egy apa-fia sztori, némi sci-fi-vel ötvözve, de ha létezik a „jó popcorn-mozi”, akkor ez az.
A nem túl távoli jövőben, a boksz, mint sportág, átalakuláson ment keresztül, minek folytán az emberek kikoptak belőle. Helyüket humanoid fémmonstrumok foglalták el és – ahogy mindenre – erre is ráépült egy igazán komoly és nagyszabású pénzrendszer. A Robot Boksz Liga az egyik legnépszerűbb sportágat fogja össze a világon. Ennek farvizén evickél az egykori bokszoló, Charlie (Hugh Jackman), aki még mindig sportolói múltján siránkozik, de a jelent birtokló robot öklözőkből húz hasznot.
Ugyanis az országot járva távirányított harcosával legális és illegális küzdelmekben vesz részt, melyekre fogad is. Ezért hát el van adósodva és különböző emberek (Kevin Durand) járnak a nyomában pénzüket követelve.
Ez a balhés alak hírül veszi, hogy egykori neje elhalálozott és neki kellene tovább nevelnie régóta elhagyott, jelenleg 11 éves fiát. Charlie egy jó üzlet reményében eladja a fiát a nénikéjének és a bácsikájának, ám cserébe a nyáron neki kell vigyáznia a kölyökre.
Ebből az alaphelyzetből indul el a sztori, és nem kell hozzá nagy varázslónak lenni, hogy kitaláljuk a finálét. A morálisan nem magas polcra helyezett, alázatot nem ismerő Charlie útra kel fiával, Max-szel (Dakota Goyo) és elmerülnek az underground robotharcok világában. A fiút elvarázsolja ez a sajátos atmoszférájú életstílus és sikerül kikukáznia egy régi gyakorló robotot, kinek neve: Atom.
Ettől kezdve Max egyre több időt tölt Atom bütykölésével és tökéletesítésével, mivel a fejébe vette, hogy ő is robotbokszoló lesz, mint az apja. E két szereplő kapcsolata egyre szorosabbá válik, már-már a „Van-e lelke a gépnek?”- kérdéskört feszegeti, de arra azért gondosan ügyeltek, hogy túl komolyra ne vegyék a figurát. Megmaradnak azon a határon belül, ahol mindez nem tudományos fantasztikum, hanem egy elhagyatott, magányos kisfiú különös barátsága egy robottal, telve kedvességgel és néhol szomorúsággal.
Apa és fia kapcsolata – természetesen – eleinte nem a legzökkenőmentesebb, de aztán lassan összeszoknak. Charlie kihasználva Atom speciális képességét (az árnyékfelismerést és utánzást) megtanítja bokszolni a gépet.
Beüt a siker és meghívást kapnak a Világbajnokságra is, ahol nem mással, mint a veretlen bajnokkal, Zeusszal kerülnek azonos kötelek közé. A film végét azt hiszem, nem kell taglalni, mert annyira sablonszerű, hogy az már fáj.
De mégis… van valami ebben a produkcióban, ami kiemeli a megszokott mozik közül. Lényegében egy jó hangulatú, szórakoztató, helyenként izgalmas sportfilm, melynek jól észrevehető családi aspektusa is van. Ennek oka, talán a minél szélesebb nézőközönség megfogása volt. Legutóbb a Super 8-cal éltem át hasonlót, ami – pont, ahogy a Vasököl is – nem egy felejthetetlen alkotás, de jónak nevezhető.
Nekem ugyan csalódást okozott, mert valamivel komolyabb témájú történetet vártam a közhelyes apa-fiú kapcsolat helyett. Talán valami Mesterséges Intelligencia - boncolgatást, vagy az embert felváltó robotokat, mindezt megfűszerezve némi drámával.
Persze már a trailerek sem ezt sugallták, de azért reménykedni lehet…
Bár azért a legvégére amikor Jackman nekiáll árnyék bokszolni, abban felvillan valami ilyesmi, de:
Minden szónak „Ó” a vége, vagyis a Vasököl egyértelműen családi film, amit a legkisebbektől a legnagyobbakig mindenki élvezetes. Van benne erkölcsi tanulság is, hiszen a közönséges, csúnya, gyenge robotocska a csúcsra jut, az ember végül győz a gép felett, stb. tehát az egész mozi egy közhely-gyűjtemény én mégis azt mondom, hogy jó film. Bár a szerelmi szál (Evangeline Lilly közreműködésével) itt sem működik jól…
Nekem mindezen negatívumokon túl is tetszett.
Csak ültem és magamban soroltam a visszataszító tulajdonságokat, amivel ez a produkció bír, ám észre sem vettem, hogy elkezdtem figyelni a történetre, magával ragadott a hangulat és tudtomon kívül (majd nagyon is észrevettem magam) igazán remekül szórakoztam.
Azt hiszem, Hollywoodnak lenne mit tanulnia Shawn Levy-től, aki eddig főleg vígjátékokat rendezett, de most bekukkanthatott a nagybetűs rendezők ajtaján, hiszen új filmje egy ragyogó példája a közönséges mozifilmnek, ám mindemellett nem vész el a többi között. Az igazi Popcorn…
Új hozzászólás beküldése