Karácsonyi Csoda (Christmas in Wonderland)

Eljött az ünnepi időszak és ez általában a Sorozatportál tartalmaiban is meg szokott mutatkozni. Idei első témába vágó kritikánk az alábbi filmről készült. Részben azért, hogy megemlékezzünk a nem rég elhunyt Patrick Swayze-ről, kinek ez volt utolsó szerepei egyike. Másrészt pedig, mert ez egy karácsonyi film, annak minden jellemzőjével.
A szívmelengető tulajdonságaival és bugyutaságával egyetemben.


Azt hiszem, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy nem ez volt a legjobb karácsonyi mozi, amit valaha láttam. Ez a 2007-es alkotás egy kedves kis történet, amit akár családi körben is megtekinthet az ember, bár ne nagyon várjuk el, hogy túl jól fogunk szórakozni, vagy különösebben megnevettet, de még csak nem is az a mókásabb fajta. Azonban a gyerekek számára még nyújthat újdonságot.

A történet sem múlja felül az elvárásokat, tökéletesen megszokott sablonokból építkezik fel a mozi. Adott egy népes család, akik éppen ezidőtáj költöztek Amerikából Kanadába, mivel apuci (Swayze) elvesztette a munkáját. Anyuci még a határon túl ragadt és a reptéren várakozik. Ezalatt apának meg kell birkóznia elégedetlenkedő családjával, a pakolás gondjaival, sőt még be is kell vásárolni az ünnepre. Fogja hát, három gyermekét és a nyakukba veszik a környék legnagyobb plázáját, hogy összevásárolják, amire csak szükségük lehet. Ezt azonban nagyban megnehezíti a tény, hogy anyagi helyzetük nem éppen a legmegnyugtatóbb. Ennek ellenére, apa igyekszik megteremteni egy decens családi ünnep alapjait. A legidősebb fiúra hagyja az ifjabbakat, amíg ő ajándéknézőbe megy, és ettől kezdve bonyolódik a cselekmény. Feltűnik ugyanis két férfi, egy testvérpár, (Chris Kattan és Preston Lacy) akik egy táskányi hamis pénzt akarnak tisztára mosni az üzletekben, a karácsonyi forgatagot kihasználva.
Úgy alakul, hogy elvesztik a táskát és az a Saunders család legifjabb tagjához, a kislányhoz kerül, aki bátyjával együtt a Mikulás ajándékának hiszi (mert a kislány pont ezt kérte az öregtől, hogy a családja kikeveredjen a bajból) és elverik a pénzt ajándékokra. Ám a Carmen Elektrával kiegészülő, háromfős bűnbanda az üldözésükbe kezd és fel-alá kergetik a gyerekeket a plázában.

Eközben az idősebb fiútestvér egy lány után kajtat, majd közösen kezdik keresni a testvérkéiket, de apa is elfoglalt lesz, lévén a hamis pénz hírére feltűnő kelekótya nyomozó (Tim Curry) őt gyanúsítja meg a hamisítással és letartóztatja. Teljes a kavarodás és esetlenebbnél butácskább események követik egymást, ahogy azt egy ilyesmi moziban megszokhattuk.

Nem a komolyabb műfajt gazdagítja, de nem is a kimunkáltabb darabok közé tartozik. Az alkotás maga nem elviselhetetlen, de nem is igazán szórakoztató.
A történet sem ragadja magával az embert, nem ringatja ünnepi hangulatba, annak ellenére hogy kötelező módon rámutat az ünnep fontosságára és megemlíti – mintegy mellékesen – mi is az igazán fontos ilyenkor. Természetesen a Télapó sem maradhatott ki a produkcióból, sőt még néhány mókásra animált, robotos mozgású manóval is összefuthatunk, majd minden jó, ha jó a vége.
Ergo, igen tipikus karácsonyi alkotásról van szó, ami még csak nem is a jobban sikerült darabok közé sorolható. Persze egynek ez is elmegy, de azért akadhat ennél jobb választás is. 

4

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről