Én is hasonló fejet vágtam a vége főcím után!

Hölgyeim és Uraim! Íme a 2012-es év talán legnagyobb csalódása!
Még az Abraham Lincoln, a vámpírvadász sem volt ekkora – persze azért nem mert még egy kockát sem láttam, de már tudtam, hogy marhaság.

Nehezemre esne eldönteni, hogy Tim Burton az aki lefeküdt a közízlésnek, vagy ennyire hulladék anyaggal kellett dolgoznia.
Dan Curtis Tv sorozata szolgáltatta az ötletet, amire ráállították John August-öt és Seth Grahame-Smith-t, hogy fabrikáljanak egy forgatókönyvet. Sajnos nem August volt, aki elkészítette, – pedig ő nem akárki (Nagy hal, Halott menyasszony, 9, Titán A.E.) – hanem az abszolút tehetségtelen Grahame-Smith.
Utóbbi fiatalember már az Abe Lincoln mozival bebizonyította, hogy egy amatőr kontár.
A vérszegény forgatókönyv tekintetében talán nincs is mit csodálkozni azon, hogy mitől olyan a film, amilyen. De mintha Burton is kiadta volna a kezéből az egészet és hagyta volna, hogy Depp meg a „gyerekek” játszódjanak.
Pedig hát, a színészek sem akárkik. A kötelező főszereplő, Depp mellett, a kötelező női mellékszereplő, Mrs. Burton, vagyis Helena Bonham Carter. De azért van itt még egy Michelle Pfeiffer, egy Christopher Lee, egy Eva Green, vagy Jackie Earle Haley és Chloe Grace Moretz.
Azt hiszem még csak nem is a gárdával volt a gond, annál inkább a rosszul megírt szerepekben kell a hibát keresni, hiszen Depp figuráján kívül mindenki más teljesen beleszürkül a filmet jellemző tömény és alaktalan szürkeségbe.

Depp most egy nemesifjú bőrébe bújik, aki a gazdag Collins család sarja. Nőcsábász a fiú és elköveti azt a komoly hibát, hogy kikezd az egyik cseléddel, (Eva Green) aki bizony mellékállásban boszorkány.
A lány bosszúból elválasztja szerelmétől és megátkozza a férfit. Vámpírrá teszi, majd elássa kétszáz évre. Az (érdektelen és unalmas) események innentől veszik kezdetüket, bár a múlt borzasztó fontos, mivel a film megismétli önmagát. Lényegében, ami a mozi elején történik, az lesz a vége is.
Grahame-Smith nem vergődött sokat az írással, másolta és beillesztette a kezdést a befejezéshez.
Barnabas Collinst, a vámpírt (Depp) egy építkezés során kiássák a földből.
Ehhez a részhez köthető a produkcióban fellelhető oly kevés poén közül az az egy, ami tényleg ütős.
Az évszázadok óta elzárt vámpír megjegyzése a McDonalds logójára, hatalmas.
Ezzel is csak az a gond, hogy egyedül ez az egy geg sül el az egészben.
A film ugyan vígjáték, de abszolút nem vicces. Csak a poénok hiányoznak belőle.

A hosszú kényszerszünet után magához térő vámpír reakciói a jócskán megváltozott világra nem sokáig tréfásak, sőt igazából egyáltalán nem azok.
Az egész lényegében egy töketlen szerelmi történet, miközben erősen kampányolnak a család fontossága mellett. Igazából komédiának szörnyű, inkább egy rosszul sikerült családi filmre emlékeztet.
A legrosszabb az egészben az, hogy Burtonnek még a keze nyoma sem látszik meg az alkotáson, sehol az a rá jellemző atmoszféra. Egyedül a zenefelelős, Danny Elfman képes visszacsempészni valamicskét a régi hangulatból. Sajnos az Alice Csodaországban sem sikerült jól, az is gyenge volt, de legalább még volt benne valami az egyéni stílusú rendezőből.
Ha nem tudnám, hogy Burton rendezte, észre sem venném. De attól még hogy nincs Burton-i hangulat, a film még lehetne jó. De nem az.
Szörnyű élmény. Unalmas, gyenge, egy idő után már bosszantó is. Nagyon nem állt össze és bármennyire is szeretném ezt a forgatókönyv számlájára írni, nem lehet teljes mértékben Grahame-Smith nyakába varrni a fiaskót.
Még akkor sem, ha vastagon benne van.
Komoly csalódás, ami miatt most már fenntartással fogok neki minden újabb Burton filmnek – például a közeledő Frankenweenie: Ebcsont beforrnak.