The Following 1x06 - The Fall

Legutóbb meglepően nézhető epizóddal jelentkezett a The Following. Végre történt is valami, mozgásba lendült a történet. A vége is azt bizonyította, hogy a folytatás is lehet hasonlóan jó. Ez lényegében meg is történt. A szokásos gyermekbetegségek ezúttal is jelen voltak, ahogyan a remek színészi alakítások a másik oldalon.

Az FBI töketlensége elég vérlázító méreteket képes ölteni. Erről valahogy nem tudnak leszokni a készítők. Egyébként érdemes megnézni a részt kétszer is, mert olyan dolgokat szúr ki az ember, amit alapból lehet, hogy nem. Lássuk csak, egész Amerikában minden médiumból Caroll és követői csöpögnek, ők most az első számú közellenségek. Amikor a SWAT csapat rábukkan az egyikükre az simán elfut, a rendőrbácsik szépen lassan utánaosonnak, elmennek az ajtóig és sajnálkozva konstatálják, hogy „Uram, a gyanúsított meglépett”. Ez mi már?

Az aggályokat tovább növeli a sorozat azon sajátossága, amit már korábban ecseteltem, miszerint bárkire ráhúzható, hogy Caroll embere. Ezzel a fegyverrel élnek is a készítők már most. Nem is beszélve erről a Roderick nevű figuráról, aki nyilván azért használ álnevet, mert mi már jól ismerjük. Még az is lehet, hogy az írók se találták ki, hogy ki legyen végül. Plusz azzal se vagyunk tisztában, hogy Joe barátunknak hány követője van, ezért mindig feltűnik néhány csak úgy mutatóba.

De hogy ne csaj fanyalogjak, Kevin Bacon játéka megint levett a lábamról. Most kivételesen ki is használták az öregben rejlő képességeket, őt tették a középpontba. Nagyon jól hozta a domináns túsz szerepét. A többiek is szépen tették a dolgukat, de valahogy mégsem vagyok annyira kibékülve az Emma, Jacob, Paul triumvirátussal. Szegények annyira sótlanok még mindig.

Kíváncsi vagyok milyen irányba halad tovább a történet. Ahogy Caroll mondta, a sztori mostantól egészen más irányba fog haladni. Lassan őt magát is mozgósítani kellene, mert láncokkal a kezén nem valami félelmetes, még akkor se, ha mindenki be van tőle rezelve.

Összességében egy felemás folytatást kaptunk, ahol fellelhetők a szokásos hülyeségek, de pozitív fejlemények is akadnak szép számmal.

6

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről