A film egyszerűen nagyszerű.
A sztori már-már felháborítóan hétköznapi, de ha mondhatjuk így, valós alapokon nyugszik. Könnyedén el lehet képzelni, hogy ilyesmi megeshet a való életben, ahogy igazából meg is esik nap, mint nap.

Eszerint a férfi főszereplő, Timothy Hutton megérkezik a feleségével (Meg Ryan) közös nyaralójába, amihez számtalan kedves – és ahogy utólag kiderül szörnyű – emlék fűződik. A terv az, hogy együtt töltik a hétvégét, és a feleség erre is készül, de a férj máshogy képzeli el.
Egy romantikus éjszakát szándékozik eltölteni a szeretőjével, majd egy búcsúlevelet hagyva a feleségének, lelép Párizsba.
Ám az asszonyka hamarabb érkezik, hogy meglepje urát, ami így nagyon jól sikerül.
A meglepetés kölcsönös, a feleség hirtelen nem is tudja kezelni a helyzetet, fel is lép nála valami rövidtávú elmezavar, amit Ryan remekül hoz. A megzavarodott nő nem hajlandó elismerni, hogy a férjének már nem kell és foglyul ejti és elhatározza, hogy addig nem is engedi szabadon, amíg át nem beszélik a problémákat és a férfi belé nem szeret újra.
Kétségbeesetten próbálkozik, régi képeket mutogat, múltat idéz, sütit süt, az egészben valami abszurd humor. A mozi legelejére jellemző is egyfajta sajátos bohóság, – főleg Ryan karaktere miatt, aki szerencsére megtartotta bájos szeleburdiságát – mely a film során még vissza-visszatér, de ettől függetlenül ez a film nem vígjáték, még ha eleinte annak is tűnik. Elég kemény dráma, de ez igazából sok apróságból vehető észre, illetve némely jelenetben mutatkozik csak meg.

Eleinte még csak a két karakter beszélgetésével telik az idő, a kihűlt kapcsolatuk megtárgyalásával, egymás élveboncolásával. Miközben lassan egyértelművé válik, hogy mindketten hibásak abban, ami velük történt, megnyílnak egymásnak és ismét közel kerülnek a másikhoz.

De hogy ne lehessen egyszerű a történet, megjelenik a szerető (Kristen Bell) és a tapló kertész (Justin Long).
A szerető megjelenése okozta feszültséget azt hiszem, nem kell ecsetelni, ám a kertész felbukkanása sokkal érdekesebb helyzetet teremt, hiszen a srác kiszúrja, hogy mi folyik a házban és úgy dönt, kirabolja a helyet. Majd szépen felstócolja a szereplőket az emeleti mosdóba.
Egyébként Long karaktere is érdekes, hiszen alapvetően csak egy bunkó, de néhány megnyilvánulása bölcsességről tesz tanúbizonyságot, fontos szerepe van abban, hogy a férj rádöbbenjen mit szeretett egykor a nejében.
A két főszereplő, Ryan és Hutton remekel, főleg Ryan, de ők ketten simán elviszik a filmet, uralják a produkció egészét, kitöltik a történetet.
Nagyon jók a jelenetek, nem csak Ryan és Hutton közös jelenetei, de előbbi nem akármilyen alakítást nyújt a Bell-el első közös jelenetében a filmben. Az a kedvesség, amivel a férje szeretőjéhez viszonyul, és ahogy az egészet finoman körbelengi az az illó őrület, ami ezekre a tettekre ragadtatta.
Ryan nem akárki és ezt be is bizonyítja, hiszen nem akárhogy formálja meg a figuráját.
A film befejezése is egészen érdekesre sikeredett, nem szokványos.
Erős film, egyszerre nevettet meg és szomorít el. Poénokkal árnyalt dráma, – kb. így kell ezt a műfajt csinálni – ami kikapcsolja az embert miközben teljesen hétköznapi emberek, teljesen hétköznapi problémáit nézi, teljesen extrém helyzetben. Igazán jó mozi, amit nem érdemes kihagyni, mert tényleg élményszámba megy.