május 2013
A Hódkóros (The Beaver)
A-fraid, 2013, május 30 - 20:11Azon túl, hogy ez a film egy igazi remek, Mel Gibson ismételt felkapaszkodásának egyik fontos állomása is. A remek színész A sötétség határánnal tűnt fel ismét a vásznakon a hosszú magánéleti válsága után. Újabb szerepei arra utalnak, hogy talán visszatalált a mozikba, bár népszerűsége jócskán megkopott, tehetsége viszont nem, ahogy azt ebben a produkcióban is megmutatja.
Sötétségben - Star Trek (Star Trek Into Darkness)
berkg, 2013, május 28 - 11:09Megkockáztatom, hogy az új Star Trek J.J. Abrams pályafutása egyik legkiemelkedőbb munkájaként könyvelhető el. Mondhatnátok most, hogy „Hja, kérem magyar gyökerekkel könnyű!” Hiszen nagymamája Ábrahám Jolánként látta meg a napvilágot kishazánkban. De félre a tréfát, ez jól sikerült. Pörgős, látványos, nem túlmagyarázós, szkifis, sztártrekkes. A színeknek, a fantasztikus látványvilágnak, a modern technikai megoldásoknak köszönhetően, a néző szinte beleéli magát, együtt lélegezik a történettel. Abrams a látványos akciójelenetek mellett a filozófiai mondanivalóra is hangsúlyt fektetett. Mindent együttvéve a film elsöprő élményt nyújt még azoknak is, akik nem mozognak otthonosan a Trek univerzumban.
http://www.youtube.com/watch?v=2KCaSze4qNI
A lehetetlen (The impossible)
Azozo, 2013, május 28 - 08:44A Titanic, a Pearl Harbor, a World Trade Center című filmek sok mindent elárulnak, és nyilván tudjuk mindegyik egy megtörtént, szomorú katasztrófát mutat be. A lehetetlen című film nem igazán sejteti velünk, milyen nagy eseménybe fogunk betekintést nyerni, sőt, ebből igen sok mindenre asszociálhatunk.
A nagy Gatsby (The Great Gatsby)
berkg, 2013, május 22 - 14:07A nagy Gatsby című regény repítette F. Scott Fiztgeraldot a pályája csúcsára. A történetben minden benne van, amit amerikai álomnak lehet nevezni. Ezt a remekművet újra a mozivászonra álmodta Baz Luhrmann.
Defiance 1x01
A-fraid, 2013, május 20 - 16:46Sci-fi szériából nem kényeztetnek el minket a csatornák, ami meg elkezdődik, hamar véget is ér.
Hol vannak a régi szép idők, amikor még Star Trekek mentek a Tv-ben…
A Syfy, ami eleve erre van ráállva, szintén be szokott bukni a sorozataival, (lásd Alphas a közelmúltban) ezeket a buktákat pedig mindenféle Asylum szintű kétfejű cápával és krokoszaurusszal igyekszik pótolni. De most elindította az új próbálkozását, melynek világa egy népszerű számítógépes játékon alapul.
És a dupla pilot után talán valami érdemleges vette kezdetét…
The Big Bang Theory 6. szezonértékelés
A-fraid, 2013, május 20 - 16:43Felemás érzések dúlnak bennem a sorozattal kapcsolatban. Egyfelől még mindig a kedvencem és határtalanul jól szórakozom rajta, időről időre azonban be-becsúsztak olyan igazán gyenge epizódok, kifogytak a szériából az igazán kreatív, nagy ötletek, mint amilyenek a 3. évadban voltak és az új párkapcsolatos irányvonal sem igazán TBBT-s már. Változóban a széria. Egyedül ez biztos.
Supernatural 8x23 - Sacrifice (évadzáró)
wouhn, 2013, május 17 - 12:52Hát igen, ez valami mocskos jó volt. Talán az eddigi legjobb évadzárót láthattuk, pedig kaptunk már ilyenből jó párat. A történet, a hangulat, a látvány, a kivitelezés és persze a színészek is fantasztikusak voltak. Az a furcsa, hogy a szinte tökéletes finálé után nincs olyan érzésem, hogy hű de várom már az őszt. Egyszerűen belefeledkezek a látottakba és nem érdekel, hogy sikerült-e elcseszni a következő szezont, szimplán örülök, hogy ez jól sikerült.
Game of Thrones 3x04-06 – A következő adag
A-fraid, 2013, május 16 - 18:03A megszokott módon, megkésve, érkezik a rövid összefoglalóm a Trónok harcáról, ami rendületlenül és fordulatokkal tűzdelve zajlik. A sorozat érezhetően halad, a maga csendesen csordogáló módján, de kezdenek kibontakozni a történések, beindultak az események és egy némely karakternél különös jellemfejlődés figyelhető meg. A jelenlegi egyik legjobb sorozat a palettán, továbbra is nagyon szórakoztató és minőségi.
Erőnek erejével (The Last Stand)
berkg, 2013, május 13 - 11:40Mi szükséges egy jó akció filmhez? Lövöldözés, robbantás, verekedés, autós üldözés, jó fiú/rossz fiú, áldozatok, bosszú, vér, jó csajok/pasik, szuper kocsi és persze az elengedhetetlen autósüldözés. Az Erőnek erejével című filmből egyik hozzávaló sem hiányzik.
http://www.youtube.com/watch?v=rEKsvQeTu4o
Vasember 3 (Iron Man 3)
berkg, 2013, május 13 - 10:41Kevés olyan filmet tudnék felsorolni, aminek a harmadik része túltesz az első kettőn. A Vasember 3 esetén azonban több okunk is volt reménykedni ebben. A filmelőzetes pazar látvánnyal kecsegtet és Shane Black rendező, forgatókönyvíró neve is fényesen csillogott. Ez már ok lenne arra, hogy a Vasember 3 az év egyik várva várt filmje legyen.
http://www.youtube.com/watch?v=lhgWNzBFUlI
Supernatural 8x22 - Clip Show
wouhn, 2013, május 10 - 08:42Az utolsó előtti rész egy kicsit összekuszálta a szálakat, kaptunk itt sok mindent, amiket valószínűleg nem fognak lezárni a fináléban, inkább tovább boncolgatják a következő évadban. Ahogy az várható volt a nagyobb nevek ismét feltűntek, de mégis a Winchesterek maradtak a húzóemberek. Ha agyalni akarna az ember jó néhány dologba bele lehetne kötni, de én inkább próbálom élvezni a showt.
A Harcos Útja (The Warrior’s Way)
A-fraid, 2013, május 9 - 18:51Sngmoo Lee eddigi első filmje, ami ugyan érdekes alkotás, elképesztően hangulatos, de nem telitalálat.
Valahogy nem sikerült neki kibontakozni, pedig tényleg nagyon különös, hiszen ötvözi a western stílust a távoli keleti filmekkel, mindezt tökéletesen CGI környezetben. Ez a cowboy-os – nindzsás keverék valahogy nem sikerült homogénre, de mégis olyan látnivalóról van szó, amit kár kihagyni.
Még akkor is, ha a történettől senki nem esik hanyatt.
Krízispont (Margin Call)
Azozo, 2013, május 4 - 17:22Hatalmas felhőkarcolók, hatalmas fizetések, és benne a dübörgő, nyers, olykor kőszívű világgazdaság – röviden így lehetne körülírni a mindenkori, kapitalista Amerikát, ahol mindenki szinte csakis a vagyonra hajt. Pedig, ez csak pénz.
Supernatural 8x21 - The Great Escapist
wouhn, 2013, május 3 - 11:34Ezen kívül már csak két epizód van az évad fináléjáig. Azt tudjuk már korábbról, hogy lesz folytatás jövőre, ezért is érdekes, hogy a készítők milyen irányba kívánják vinni a sztorit. Sejthető, hogy a mostani főszál átkerül jövőre is, mert ilyen kevés epizód alatt normális megoldást nem fognak találni az írók. A 21-es részben szépen összegyűltek a legfontosabb karakterek, hogy egy kicsit csavarjanak mindenen és ráültessenek a zárás felé haladó dodzsemre.
Óz, a hatalmas (Oz: The Great and Powerful)
berkg, 2013, május 2 - 12:59A nagy illuzionista
Sam Raimi leporolta a majd hetvenöt éves filmklasszikust és sárga kövekkel kirakott úton vezet minket a fantázia cukormázas birodalmába. A megszokott Dorothy sztorira számítók hoppon maradnak, viszont aki a gyerekkorából jól ismert mese előzményére kíváncsi, az jó helyen jár.
Ölni Kíméletesen (Killing Them Softly)
A-fraid, 2013, május 1 - 10:44Hová tegyem ezt a filmet? Ez volt az első gondolatom, amint befejeztem.
Sok mindent felvonultat ez a mozi, Andrew Dominik rendező nem kontár módjára nyúlt George V. Higgins könyvéhez, melyből e szkript íródott, egyébként szintén általa. Ebből ki is derül, hogy Mr. Dominik valamit nagyon jól lát, de a rendezéssel még akadnak gondjai, mert a fő gond, hogy nem derül ki, az alkotás mondanivalója. Ebben a cím sem segít. Óvva intenék bárkit is, hogy előzetes következtetéseket vonjon le, várjon valamit a filmtől, mert 100%, hogy csalódni fog. Az Ölni kíméletesen egy kicsit ilyen is, olyan is.
Emiatt vált olyan semmilyenné.