Zaklatás [1994]

Eddig kimaradt az életemből ez a film, de mivel a múlt héten leadták a Viasat 3-on, ezért úgy döntöttem, hogy ideje megnézni. A legeslegdurvább élményem a film kapcsán, egyértelműen Demi Moore, akire rá sem lehet ismerni. De tényleg. Teljesen másképp nézett ki a 90-es évek közepén, mint most. Félelmetes a különbség, higgyétek el nekem.

A film egy szexuális zaklatásról szól, mely a főnök-alkalmazott viszony egyik sajátos velejárója. Persze nem minden esetben, de elég sokszor előfordul, hogy valakinek a főnöke bepróbálkozik az illetőnél. Itt is ez történik, de érdekesség, hogy jelen esetben ez a bizonyos főnök, egy nő. Értem én, hogy esélyegyenlőség, meg feminizmus, de azért nekem már kissé túlzásnak tűnik, hogy egy fiatal, csinos nő zaklatásra kényszerüljön.

Na, de ne szaladjunk ennyire előre. A film elején ismerjük meg Tom Sanderst, akit Michael Douglas alakít. A férfi mintaférj, tisztes családapa, akinek nagyon jó állása van. Egy szoftvercégnél gyártásvezető. Éppen úgy tűnik, hogy a cég alelnöke lesz, de az igazgató egy külsőst kér fel a feladatra. Ő Meredith Johnson, azaz Demi Moore. Sanders számára nem ismeretlen a nő, hiszen egykor szeretők voltak. Meredith egy megbeszélésre invitálja Tomot az irodájába, és ne szépítsük, neki esik. De szó szerint. Ez a Demi nagyon rosszkislány tud lenni, ha akar...

Tom folyamatosan visszautasítja egykori szerelmét, pedig valljuk be, egy férfinek ez nem lehet könnyű. Felöltözik és kiront a nő irodájából, aki bosszút esküszik. Azt hihetnénk, hogy "csak" kirúgja Tomot az állásából, de nem így lesz. Megvádolja szexuális zaklatással. Mindketten ügyvédet fogadnak és megkezdődnek a tárgyalások, ahol mindketten másképp mesélik el azt a bizonyos estét.

Mivel ez egy thriller szép lassan kiderül, hogy mi miért történik... Meredith kinevezésének oka van, és az is előre meg volt tervezve, hogy leteperje egykori szeretőjét. De miért? Kinek az érdeke mindez? kinek hoz hasznot? Mi a cél?

Ígérem, hogy mindenre választ kaptok, ha megnézitek a Zaklatás című filmet. Fordulatokban, összeesküvésekben, árulásokban, és nagy leleplezésekben nem lesz hiány, azt garantálom.

7

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről