X-Men Origins: Wolverine

Visszatértem!
Miután szereztem egy újabb kemény borítós bizonyítványt, amivel pont ki lehet egyensúlyozni a csocsó asztalt, itt egy újabb kritika.
Egy nagy durranás: X-Men Origins: Wolverine.

Itt-itt-itt…
Hagy kezdjem azzal, hogy elmondom, nekem nem tetszettek az X-Men filmek.
Annak ellenére, hogy mindig is kedveltem a képregényeket. Az okaimat talán majd kifejtem egy másik írásomban.
Aztán nem is olyan rég hallottam, hogy lesz negyedik rész, pedig már minden ellenállásnak vége volt a harmadik részben…
Térjünk rá a lényegre, vagyis Rozsomák eredetét taglaló mozgóképre!


Hugh Jackman-nél jobb színészt keresve sem találhattak volna erre a szerepre.
Egyszerűen neki találták ki.

Így voltam egyébként Deadpool-lal is. Ryan Reynolds tökéletes lenne!
Lehet, hogy lesz vörös-fekete ruhás, beszólogató, szuper-antihősös film is?
De már megint eltértem! Azt kell mondjam jobban tetszett, mint az első három. Nem is igazán, mint film tetszett, hanem mert pörgős volt és akció dús.
Kiváló jelenetek voltak benne, (Deadpool és a pisztolyos japán srác magánszáma, Rozsomák és Kardfog a háborúk során, stb.) és kiemelném a végső harcot Deadpool-lal. Az egészen kiváló!
Sajnálatos módon az egyetlen dolog, amit a film javára írhatok, hogy remek akciókat láttam, sok Marvel karaktert megmutattak, pl. Gambit-ot is, továbbá érdekes adalékot kaphattak a rajongók nem csak Rozsomák eredetéről, hanem más szereplőkéről is.
Meg persze van pár erőltetetten poénos jelenet, ha ez valakit vonz. Bár ahogy az öreg Hugh egy szál szőrös testben átrohan a földeken
és beszalad a csűrbe, az odavág.
Ennek ellenére akciófilmnek ötös az első Origins!
Mindemellett azonban, a szereplők, kevés kivételtől eltekintve, rosszul megformáltak, a drámai részek sem lettek túl jól eljátszva és eltalálva, tele van olyan visszásságokkal, amiket akárki észrevesz, aki ismeri a képregényeket.

Elég csak megemlítenem Rozsomák és Kardfog rokoni viszonyát.
A furcsaságok itt még nem érnek véget, de nem akarom lelőni a poént azok számára, akik még nem látták.
Tehát, mint akció film remek darab, ám az X-sorozat részeként kissé csalódás, de még mindig jobb, mint a trilógia, bár a vége olyan semmit mondó lett, hogy inkább hagyták volna a francba.

Ne sajnáljátok rá az időt!

6

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről