Válasz a hozzászólásra

A lehetetlen (The impossible)

A Titanic, a Pearl Harbor, a World Trade Center című filmek sok mindent elárulnak, és nyilván tudjuk mindegyik egy megtörtént, szomorú katasztrófát mutat be. A lehetetlen című film nem igazán sejteti velünk, milyen nagy eseménybe fogunk betekintést nyerni, sőt, ebből igen sok mindenre asszociálhatunk.
 

Az alkotóknak bizonyára nehéz dolguk volt, hiszen egy olyan elnevezést kerestek, amelyből nem derül ki, mi lesz a fő téma, következésképpen ennyi erővel lehetett volna A hihetetlen is a produkció címe. A 2004-ben bekövetkezett thaiföldi, dél-ázsiai cunami katasztrófáról szóló mozi elnevezése gyenge, szerencsére viszont a történet, és ahogyan az fel lett dolgozva, az kivételes. Természetesen nemcsak a színészek pazar alakításának köszönhető a siker, hanem a látványos kép-, és hangeffekteknek, az egész művészbrigádnak is. Nem véletlenül kapott Oscar-, és Golden Globe jelölést Naomi Watts alakítása sem, hiszen vele együtt a borzalmas tragédiába, szökőárba kerülő családtagok rendkívül nagy átérzéssel kínálják fel az átélt eseményeket a publikumnak.

A valós eset alapján készült mű, és a balszerencsés spanyol család igaz története egyszerűnek tűnik, ám annál fájóbb, és szomorúbb. A filmben egy háromgyermekes amerikai fiatal család érkezik Thaiföldre, Khao Lak üdülőparadicsomába vakációzni, megünnepelni a karácsonyt. A 114 perces produkció első 15 percében is szinte érezni lehet a család sokat sejtető viselkedéséből, hogy valami

rossz fog bekövetkezni, mintha megérezték volna a tragédia előszelét, a körülmények kissé nyomasztóan hatnak. Ez az érzet részben a zeneszerzőnek, Fernando Velázquez-nek is köszönhető, pompásan alkalmazza a zene varázsát. A néző már tudja, mire számíthat, rögtön a film elején informálódunk az történet hátteréről. Az apa, Ewan McGregor még a repülőn is idegesen dolgozik, valamint azon gondolkodik, hogy be lett-e kapcsolva a ház riasztója.

A család úgy dönt, hogy karácsony másnapján lemegy a szálláshelyüknél lévő medencéhez pancsolni. Az apa a gyerekekkel játszik, miközben az anya egy napozóágyon olvasgat, majd egyszer csak elszabadul a pokol. A hatalmas sodrás mindent elpusztít, ami az útjába kerül. A medréből kilépő Andamán tenger vize a családtagokat egymástól távol sodorja, megkezdődik a rettegés, egymást keresik a bajbajutottak. Az anya, Maria (Naomi Watts) rátalál egyik fiára, Lucasra (Tom Holland), miközben az árral sodródó üveg, fa, műanyag, és fémtörmelék komoly sebeket ejtett rajta. Fantasztikusan mutatja be a film, a szökőár morajlását, az anya kínkeserves víz alatti küzdelmét. Szerencsére, ezeket a felkavaró, látványos jeleneteket nem rontották el más, drámaian érzelgős zenével. A fiatal, 16 éves színész, Tom Holland kiválóan játssza karakterét, a produkció bizonyos jeleneteiben példásan veszi hátára az egész eseményt. Ahogyan a filmbeli szerepében, úgy a színészi tehetségében is megmutatkozik ügyessége.

A spanyol rendező, Juan Antonio Bayona, valamint az egész spanyol stáb ragyogó munkát végzett. A forgatókönyvíró, Sergio G. Sánchez az eredeti eseményeket szinte tökéletesen rakta össze, a produkció tempója nagyon jól lett eltalálva, a dráma műfaját tökéletesen kielégíti. A különböző látványelemek és trükkök segítségével, a katasztrófa megelevenítése káprázatosan sikerült, szinte mi is beleélhetjük magunkat a borzasztó történetbe. Az utóbbi pár évben létrehozott katasztrófafilmektől sikerült végre egy kicsivel másabb művet alkotni, hiszen a publikum sem a külső körülményekre volt a legkíváncsibb, vagyis nem akar híradós anyagokat hallani a film közben, hanem csak az érdekli, hogy a sztori végén a lehetetlen lehetségessé válik-e.

 

További információ a port.hu, valamint az imdb.com oldalán olvasható.

7

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről