Mert vegyük az alapötletet, (mely egyébként nagyon fantáziadús) mely nem más, mint egy ufó invázió, ami egy fiatalkorú és felnőtt bűnözők uralta panelrengetegben zajlik le. Párhuzamot vonhatunk a Cowboyok és Űrlények ötlete között, de a két film azért különbözik. És az Idegen Arcok jobb is valamivel, ha mással nem is, akkor annyival, hogy nem egy tipizált hollywoodi ostobaság, és el kell ismerni, hogy nem nagyon van üresjárat. Végig peregnek az események.

Tehát itt van egy nagyvárosi paneltömb, amit trágár, kemény tizenévesek tartanak rettegésben, a bűnözés nagy, ám a saját „tömbjükből” származókkal nem kekeckednek. Egyébként a film egészen jól mutatja be a sajátos viszonyokat egy ilyen helyen, az emberi kapcsolatokat, illetve a jellemző szabályokat, amit mindenkinek be kell tartani, amik mindenkire egyformán vonatkoznak. Legyen az felnőtt, vagy gyerek.
Főhőseink gyerekek, akik egyértelműen (főleg) a körülményeik miatt fordultak a bűnözés felé.
Maga a film is ebből indul ki, hiszen éppen kirabolják a női főszereplőt, Joddie Whitakert, amikor a közelükben becsapódik valami. Ez a valami egy földönkívüli, aki a saját kárán tanulja meg, hogy a blokkbéli kölykökkel nem lehet szarakodni. A srácok, élükön Mosesszal, (John Boyega) a főszereplővel, kinyírják a dögöt, ám akkor még nem is sejtik, hogy mi lesz ennek a következménye.
A saját és mások kárán kénytelen megérteni, hogy a tetteknek következményei vannak. Mindig.

A fiatalok menekülni kényszerülnek, hiszen az invázió kezdetét veszi és az idegen lények üldözőbe veszik őket. A fogócska során úgy a gyerekek úgy veszik fel a kesztyűt, ahogy tudják. Az utca és a tömb megtanította őket, hogy maradjanak életben a városban, még földönkívüli támadás esetén is.
Velük nem lehet baszakodni, a tipikus „ez az én tömböm”- hozzáállás végigkíséri a produkciót, ebből fakad némi bizarr humor is. Elvégre mégis csak űrből jött szörnyetegekről van szó, de mindez nem számít, hiszen betolakodtak a srácok területére…
Szereplőink az eddig biztonságot jelentő panelházban húzzák meg magukat, de már a rendőrség is keresi őket, a helyi kiskirályról nem is beszélve, akinek az idegen támadás közben is csak a hatalom megtartása jár a fejében. És persze ott vannak a vérszomjas szőrmókok is, akik titokzatos céllal érkeztek a bolygóra, és pont ez a blokk kell nekik.

A film végére mindent megtudunk, nem marad titokban semmi. 
De a vége főcímmel nem egy jó film fejeződik be. A fő gond, hogy az érdekes, ötletes alaphelyzetben ragadnak az események, a kevéske poén is igen harmatos. Nick Frost eltűnik az egészben, mintha ott sem lenne, karaktere nem karakteres és nem is lényeges. Egyértelműen a gyerekszínészek viszik a prímet, meg kell hagyni nem is rosszul.
Ám a film, amiben játszanak se nem horror, se nem vígjáték. Valami olyan kutyulék, amiben úgy vegyülnek el a műfajok, hogy az egész egy semleges massza marad, ami nem hagy a nézőben komoly nyomokat. Az egész mozi lényege – észrevehetően erre hegyezték ki – a blokkban uralkodó viszonyok ábrázolása, a gyerekek helyzete, a viselkedésük miértjeinek feltárása, a sajátságos betyárbecsület bemutatása.
Emellé becsatlakoztatni egy idegen inváziót – már csak abszurditása miatt is – kizárólag humorral lehet.
Az meg vajmi kevés szorult ebbe a filmbe.
Joe Cornish, mint író, eddig nem sok jelentős alkotást tett le az asztalra, bár azért itt van az idei Tin Tin kalandjai, vagy a beígért Bosszú Angyal, A Hangya sztorija, mégis ezzel a filmjével mellé lőtt.
Ez a téma jó lett volna egy akció filmhez, vagy inkább drámához, abban ez az ábrázolásmód (némi további árnyalással) akár remekbeszabott is lehetett volna.
De így ez csak egy összezavaró alkotás, híján a humornak. Ami ez esetben nagyon nagy csalódás.