Azért a Hideg Préda 2.-ben már megmutatkoznak a tipikus slasher (és folytatás) filmek betegségeinek tünetei.
Ezt már nem Uthaug rendezte, ő csupán producerként segítette a munkálatokat, a koordinálás feladatait Mats Stenberg vette át tőle. Ez az úriember sem azelőtt, sem azután nem forgatott mást. Nem egy mágus, csak tovább haladt a megkezdett úton, amin sajnálatos módon meg-megbotlott.
Főszereplőként ismét Ingrid Bolso Berdalt láthatjuk, aki Jannicke bőrébe bújt.

Hősnőnk éppen hogy csak túlélte az előző részt, melyben társait egytől egyig lemészárolták, egyedül ő maradt életben és egy bezárás előtt álló kórházba szállítják. Elég sokkos állapotban van, ami persze érthető, hiszen nem mindennap hajkurássza az embert egy batár ürge csákánnyal.
Itt azonban már hivatalos szerv is bekerül a képbe, ugyanis a rendőrség összekapcsolja Jannicke történetét és az eltűnéseket.

És ahogy az lenni szokott, a gyilkos természetesen életben van, kutya baja, mi több megint praxisba lendül. Megkörnyékezi a kórházat és a környék szerény népességének ritkításába kezd.
Az előkészítés most is elég hosszas, az akció dúsabb részekig eltelik némi idő, de valamivel hamarabb veszi kezdetét az ölés. A gondokat tovább szaporítja, hogy az egyébként sem túl nagy intenzitásból visszább vettek, több lett az üresjárat.
Ásítóztatóbb a folytatás, mint az első rész.
Nem kárpótol az sem, hogy pótlólagos információkhoz juthat a néző a gyilkossal, annak múltjával, a korai évek történéseivel, a motivációkkal kapcsolatban.
A prémkabátos óriás persze változatlanul bika erős és megölhetetlen, bár Jannicke azért beteljesíti rajta a bosszúját.

A film ismételten nyitott lezárást kap, csak hogy ha egyszer úgy adódna, akkor lehessen folytatni.
Ez végül meg is történt 2010-ben, csak hogy a harmadik rész már (jól bevált, újkori, amerikai sablon) előzményfilm, melyben az imént említett múltat filmesítették meg.

De e kritika témája a második rész, – a harmadikat egyébként sem voltam hajlandó megnézni – amely egy tökéletesen mintaszerű folytatás film. Egy újabb slasher a sok közül, amely csupán annyival emelkedik ki a többi közül, hogy nem hollywoodi, hanem norvég.
Aki megnézte az elsőt, az ne sajnálja az időt a másodikra se. Nem egy nagy durranás, de ha kedveljük a műfajt, vagy nincsen éppen jobb dolgunk, akkor jó választás.
Nem csalódást keltő, ki lehet bírni annak ellenére is, hogy az első nagy erénye – a kifinomultabb realitás érzet – ebben már egyáltalán nem érvényesül. Ez esetben már „meg akarták mutatni” a nézőknek, hogy: Tessék, itt van a nagy brutális gyilkos, aki kegyetlenül leöl mindenkit.
Ez a fajta felvágás homlokegyenest más, mint amit a Hideg préda képviselt, szóval nem egy eltalált film a Hideg préda 2.