Nothing [2003] – Nem semmi!
Elismerem nem túl erős alkotásról van szó, amitől figyelemreméltóvá válik az a témája, amit feldolgoz. Még hozzá elég sajátos módon.
Vincenzo Natali harmadik önálló rendezése híven követi az eddigieket.
Megvalósításában érdekes, lényegesen elrugaszkodottabb, mint a Cypher volt, de megjelenik egy érdekes aspektus, ami az eddigi filmjeiben nem volt rajtakapható. Ez pedig a humor.
Natali alapvetően egy humoros közegbe helyezte a mondanivalóját, ami kétségkívül sajátos hangulatot teremt és döntően elősegíti az egyébként elég hétköznapi mozi jobb megítélését.
A film rögtön azzal kezd, hogy többször is figyelmeztet minket:
Valós eseményeket fogunk látni, a most következő képsorok valóban megtörténtek, itt bizony minden a valóságon alapul. De tényleg! :D
A produkció már ezzel elkezdi megalapozni azt a vicces atmoszférát, ami szinte végig jellemzi és egyedivé teszi. A történet napjainkban játszódik, Torontóban, ezzel is kihangsúlyozva ezt az ál-valós események-hátteret. Kezdésként bemutatják nekünk a két főszereplőt – illetve az alkotás alapvetően e két férfi szereplővel dolgozik -, s e karakter demonstráció szintén alárendelődik a humornak. Ezzel az indítással jól megalapozták a mozit.
A két szereplő Dave (David Hewlett) és Andrew (Andrew Miller), akik két autópálya közé épített rozoga házban élnek. Együtt. Gyerekkori barátok és lelki társak lévén jól megértik egymást.
Andrew egy élő fóbiagyűjtemény, alapvetően nem képes huzamosabb ideig elhagyni a biztonságot jelentő házát. Ám rákényszerül, hiszen Dave bejelenti, hogy elköltözik a barátnőjéhez.
De eddig is kegyetlen életük, még csak most kezd eldurvulni…
Dave-et kirúgják az állásából, mivel sikkasztással gyanúsítják, míg asszony pajtás is otthagyja.
Ezalatt Andrew is rászalad, hiszen kizáródik otthonról és egy cserkészlány segítségére kényszerül, aki a hálátlan férfin bosszút állva feljelenti azt molesztálásért. Ha mindez nem volna elég, akkor még egy munkás brigád is megjelenik, hogy elbontsák a közveszélyes lakásukat.
Dave és Andrew komoly kutyaszorítóba kerül, amiből látszólag nincs menekvés.
És ekkor… egyik pillanatról a másikra mindenki eltűnik. Minden kámforrá válik, kivéve a házat és a két férfit. Odakint csak a nagy fehér Semmi terpeszkedik.
Az eleinte kétségbeesett srácok szépen lassan megnyugszanak és elkezdik felderíteni a vadonatúj környezetüket, még arra is rájönnek, hogy képesek eltűntetni bármit. Hiszen az olyannyira utált külvilágot is ők veszejtették el. Valahogy el tudnak tűntetni mindent, amit csak akarnak.
Rossz emlékeket, az éhséget, egytől egyig, ami csak zavarja őket.
Az elején még élvezik a helyzetet, szórakoznak, bohóckodnak, majd egy bizonyos ponton hangulatot vált a mozi és egyfajta mentális purgatóriummá válik. Az emlékfelidézésre gondolok, illetve a két férfi kitárulkozására, az okok vizsgálatára, melyek a mostani okozatokhoz vezettek.
Elkezdik egymást és önmagukat boncolgatni, mitől és miért váltak olyan emberekké, mint amilyenek lettek. A hatalom persze a fejükbe száll és kifordulnak önmagukból, majd egymásra támadnak. A másikat kezdik okolni, miközben használják destruktív hatalmukat egymás ellen.
Ezt egészen addig folytatják, míg majdnem teljesen elpusztítják önmagukat.
A film remek képpel zárul, mely szép metaforája annak, hogy milyen kevés is kell az embernek a boldogsághoz.
A Nothing egy érdekes hangvételű film, egy humoros csomagolásba rejtett mélyebb, kemény mondanivalóval. A két főszereplő a maga módján jól bemutatja a nézőnek, hogy milyen is lenne egy ilyen abszolút abszurd helyzet. Ha megtehetnénk, hogy mindent eltűntessünk, ami bosszant minket, amit gyűlölünk, vajon mi hogyan használnánk fel ezt az erőt?
További érdekessége a mozinak a Semmi, mint fő szimbólum, mely remek jellemzése az emberi természetnek. Az erő, amit kapnak, mindent a semmibe taszít, de onnan nincs visszaút, a következmények adottak, azokon változtatni nem lehet. Extrém, ám jó példa a felelősségvállalás fontosságára, a felnőtté válás folyamatába is betekinthetünk, hiszen a két szereplő alapvetően gyerekes viselkedést tanúsít az egész film alatt.
Csupán a film végére tudatosodik bennük, hogy mit is tettek, de akkor már késő.
Nem egy túl erős film, el kell ismerni, de szórakoztató szellemi játékra csábít az alapötlet, amit szerencsére ezzel a vicc orientált hangulattal láttak el, amiben eldugtak egy komolyabb mondanivalót.
Szóval, amellett, hogy tényleg nem a legjobb film, amit valaha láttam, meg kel hagyni, hogy elég sokrétű alkotás, amiről talán nem túlzás azt állítani, hogy többször is meg lehet nézni és valószínűleg minden megtekintéssel újabb aspektusok fognak megmutatkozni.
Annyi biztos, hogy Natali nem hazudtolta meg önmagát. Egyedülálló produkció.
Új hozzászólás beküldése