Hogyan Lopjunk Felhőkarcolót? (Tower Heist)

A tavalyi év végének egy kevésbé felkapott vígjátékáról lesz az alábbiakban szó. Hogy miért nem lett meghatározó alkotás, annak több oka is lehet, melyekre ki fogok térni. Brett Ratner nem tartozik az elit rendezők sorába, bár azért egy-két szórakoztató mozit ő is összehozott már.
A fő indok, amiért úgy döntöttem, hogy megnézem az új Stiller-filmet, hogy az utóbbi időben nem nagyon villogó Eddie Murphy is szerepel benne.


Kezdjük azzal, hogy a cím hibás, hiszen egyáltalán nem lopnak el benne se felhőkarcolót, se egyéb ingatlant. Ezt ugyan már megszokhattuk, hiszen a forgalmazók rosszabbnál rosszabb címeken futtatják a produkciókat. Meg láthattunk már ennél nagyobb butaságot is…

A vígjátéknak beharangozott mozi, igazából csalódást okozott, hiszen közel sem volt annyira tréfás, mint ahogy azt elképzeltem, ha már két ekkora ász, mint Stiller és Murphy összeáll. Igazából Stiller családi, múzeumos, alig humorosságait idézi inkább, szóval nem az a típus, amin a hasát fogja az ember. Mégis, elszórakoztat, olyan régi arcokat hoz vissza, akik tulajdonképpen hiányoztak is.

De ha már felhőkarcoló… akkor a sztori középpontjában egy puccos toronyház áll, melyben olyan emberek élnek, akiknek bőven van mit a tejbe aprítani. Josh Kovacs, (Stiller) mint az épület menedzsere dolgozik itt, számolatlan embert kell irányítania, akik főleg egykori bevándorlók leszármazottai, vagy nehéz sorsú, szegény kisemberek. Él a toronyban egy jómódú és nagyhatalmú bróker, Mr. Shaw, (Alan Alda) akiben Kovacs annyira megbízott, hogy ráruházta a munkásai és a saját nyugdíjának kezelését. Ám ezt a „rendes” embert elcsípi a hatóság csalásért, eljárás kezdődik ellene, és az is kiderül, hogy ő is elszegényedett, mi több a torony alkalmazottainak nyugdíját is elszórakozta.
Megy a huzavona, bűnös, nem bűnös… és becsatlakozik az FBI is, amit Téa Leoni képvisel.
Kovacs kiborul és felelősségre vonja Shawt, minek következményeként kirúgják őt, meg még pár embert rajta kívül. Ám mivel tudomására jut, hogy a ravasz üzletember félre tudott rakni némi spórolt pénzt, elhatározza, hogy betör Shaw lakásába és megszerzi azt.

Összeszedi hát az embereket és megkezdik a terv kidolgozását és előkészítését.

A csapatban helyet kap az egykori recepciós, (Casey Affleck) az egyik eladósodott egykori lakó, (Matthew Broderick) a mexikói származású, új fiú (Michael Pena) és mind közül a legfontosabb, a hivatásos bűnöző, Slide (Eddie Murphy). Együtt látnak a kemény diónak bizonyuló meló kivitelezésébe.
Van ebben némi Ocean’s Eleven-es íz, a különbség csupán annyi, hogy kevesebben vannak és nem profik. Nagyszabású akcióba kezdenek, mindent elterveznek, de attól még balfékek maradnak, akik eltudnak lopni egy tárcát, vagy menedzselnek egy toronyházat, liftet kezelnek, takarítanak, stb.
Ebből magától értetődő módon számos mókás helyzet születik, azért azt nem lehet állítani, hogy nem lenne kacagtató a mozi.
Ám akkor sem túl intenzív…
Határozattan vannak jó pillanatok benne, de végső soron az egész nem más, mint egy szerelmi szállal tarkított, „a kis hal harca a cápák ellenében" - a vége is ezt támasztja alá - amiből 12 egy tucat. Az egész filmet a pár tréfás helyzet, néhány jópofa duma menti meg, továbbá a rég nem látott arcok.
Itt főleg Broderickre és Murphy-re gondolok, akik a maguk idejében nagyon jók voltak.
Egy jellegzetes Murphy-vigyorral még ma is el lehet adni egy filmet…
El kell ismerni, hogy nem egy korszakalkotó darab, komédiának nem az igazi, ahhoz túl sok a komoly felhang és kevés a jó geg, de kár lenne kihagyni.

5

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről