Fringe 2x11 - Unearthed

Különleges epizódot láthattunk. Nem is nagyon tudok visszaemlékezni, hogy volt-e már ilyenre példa. Történt ugyanis, hogy az első évadból kimaradt egy epizód, amit mindenképpen le szerettek volna vetíteni és paff, úgy döntöttek, hogy legyen a második évad 11. része.

Mert miért is ne?

Hogy mi ezzel a baj? Pusztán annyi, hogy fél évad óta halott szereplő mászkált itt. Nem tudom ki hogy van vele, de ez így elég gáz.

Folytatom...

Emlékeztek, hogy szegény Charlie ügynököt elbúcsúztattuk még korábban, erre itt van a 2x11-ben. Ok, én tudom a rész hátterét, de mi van azokkal a nézőkkel, akik nem ilyen jól informáltak?

Tuti nem értik mi van itt.

Mindegy, lépjünk túl ezen a problémán. Várható volt, hogy olyan részt kapunk, amely nem kapcsolódik a főszálhoz, hanem egy átlagos ügy.

Persze Dr. Bishop laborjában semmi sem lehet átlagos. Az történt, hogy egy Lisa nevű lány súlyos balesetet szenvedett és meghalt. A szerveit az orvosok már kezdték volna kioperálni transzplantációs célokra, ekkor azonban a lány hirtelen felébredt és zagyvaságokat kezdett beszélni.

Némi kutakodás után kiderült, hogy egy bizonyos Andrew Rusk lelke költözött szegény Lisába. Mr. Rusk nem természetes halált halt, de még csak nem is végelgyengülésben a hitvesi ágyon, hanem bizony idegenkezűség vetett véget életének.

A megfejtés kibogozása hosszú és fáradságos volt, de kiderült, hogy a saját felesége ölette meg Rusk-ot, mert elég rosszul bánt vele. A férfi felülkerekedett Lisa testén, átvéve az irányítást a lánytól. Ezt követően elindult az asszonykához bosszút állni.

Majd elkapták és Rusk eltűnt Lisa fejéből.

Kb. ennyi történt.

Összességében egy teljesen átlagosan érdekes Fringe rész volt, amit szívesebben láttam volna az első évad keretei közt.

0

Én nagyon szeretem ezt a

Én nagyon szeretem ezt a sorozatot, de ez a rész nem tetszett annyira. Persze, érdekes volt, meg minden, de a végével nem voltam megelégedve, mert elvileg Lisa megszállásakor történt Rusk meggyilkolása... ebből következik hogy a végén nem halhat meg még egyszer. Ettől még mászkálhat egyik tesből a másikba, de ez valahogy nem volt az igazi. Remélem a következő rész izgibb lesz!

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről