Fringe 4x17 - Everything in Its Right Place

Az előzetes alapján egy töltelékepizódra számítottam, ami a 22 részes évadoknál elég gyakori. Kedvenc szereplőink hiányoztak, az alkotók egészen másra helyezték a hangsúlyt. Azt hittem unalomba fullad majd a játékidő, de nem így lett. Az évad végén derül majd ki az igazság, de most úgy fest, hogy egy nagyon fontos epizód lett ez a mostani. Csak sajnos az egész be lett csomagolva az unalom álcájába.

Azt hiszem nem csak én érzem azt, hogy Walter és Peter a két húzóembere a sorozatnak. A többiek nem olyan lényegesek, még Olivia sem tud felnőni a feladathoz. Pláne Lincoln figurája, aki a maga szürke és érdektelen módján mindig az események középpontjában van. Ezúttal a fent említett kettő alig kapott néhány percet, Lee ügynök viszont annál többet. Sőt duplán.

A másik világ eseményeit göngyölítettük fel. Számomra ez a „párhuzamos világ-dolog” is elég érdektelennek hat. Valahogy nem kötnek le ezek a képsorok, nem fűznek érzelmek ahhoz a valósághoz. Azt meg már meg sem említem, hogy mennyire kihalt a misztikum és a titok ebből a koncepcióból.

Tegyük is gyorsan össze, hogy mit kapunk ezúttal. Lincolnt, aki egyedül átmegy a másik világba, ahol a többiekkel nyomozgat egyet. Mesésen hangzik. Valójában a rész elején azt kaptam, amit vártam. Hiába szimpatikus figura ez a Lee ügynök valahogy mégsem tudja fenntartani az érdeklődésem a vele kapcsolatos eseményekhez.

Aztán ahogy telt az idő szépen kibontakozott a rész. Megtudhattuk, hogy a többiek által üldözött alakváltó milyen fontos lehet még a végelszámolásban, a „gonosz iker” Nina Sharp kézre került, ráadásul a túloldali Lincoln meghalt. Ez utóbbi szinte nyilvánvaló volt egy bizonyos pont után. Tisztán lehetett érezni, hogy a két hasonmás közül valaki fűbe harap.

Nem volt egy jó rész, de annál fontosabb. Talán jobban éreztem volna magam ha valami frappánsabb történettel állnak elő az alkotók, esetleg bevonják a két húzóembert. Ettől függetlenül az események súlya miatt egy erős közepes epizóddá cseperedett az Everything in Its Right Place.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről