Válasz a hozzászólásra

A kárhozat útja


Folytassuk kalandozásainkat a dráma műfajának legmélyebb bugyraiban!
Nem is akármilyen filmet szeretnék most bemutatni nektek, hanem a 2003-ban 6 Oscar-díjra jelölt A kárhozat útját. Szánom bánom, hogy még csak most sikerült megnéznem, de azzal igyekszem pótolni a hiányosságomat, hogy rögtön írok róla nektek.
A 30-as évek Amerikájába kalauzol el bennünket ez a rendkívül sötét és komor hangvételű alkotás, ahol betekintést nyerhetünk a maffiózók és szeszcsempészek kegyetlen világába. Egy világba, ahol minden csak üzlet, az igazi hatalom a pénz, amiért bárki bármit megtesz, és érte bármit megkaphat. Mert mindennek ára van, de ez az ár dollárban értendő.
Főszereplőnk Tom Hanks, akinek meg kell fizetnie múltbéli döntéséért, hogy ezt az életet választotta magának és ezzel együtt családjának.
Mert valami örök: ha egyszer bent vagy, akkor többé már nem tudsz kiszállni.
A Hanks által alakított Mike Sullivan 6 hét alatt lejátszódó kálváriáját követhetjük végig a valamivel több, mint másfél órás film alatt. Ezen időszakban hősünk a magasból egészen a lehető legmélyebbre zuhant, csak a bosszú éltette, annak ellenére, hogy maga is tudta, hogy az ő története nem végződhet jól. De valóban az ő története lett volna? Gyanítom, hogy nem. Fia, az ifjabbik Michael Sullivan volt az igazi központi figura.
Úgy tűnik megérte a sok megpróbáltatás, mert saját bevallása szerint soha többé nem fogott fegyvert a kezébe. Talán még a mennybe is jutott.

Ennyit a cselekményről, nézzük kicsit részletesebben a sötétben megbújó részleteket. Egészen elképesztő, hogy egy olyan drámával van dolgunk, aminek egyetlen perce sem vidám. Jó persze mondhatjátok azt, hogy ez a lényege ennek a műfajnak, de minden hasonló filmben van felemelkedés és bukás. Ebben csak bukást láthattunk, egy olyan korban, ahol senki sem nyerhet azon, ha szembeszegül a maffiával. Azt kell mondjam, többször nem nézném meg a Kárhozat útját, egyszer bőven elég volt látni ennyi szenvedést. Több neves színész is megtalálható a filmben Tom Hanks mellett: Jude Law, Paul Newman, Daniel Craig, Anthony LaPaglia és még sokan mások, akik mind hozzátették a maguk kis részeit az egészhez. A jellemek kissé elmosódottak, vannak jók, akik nem is annyira jók, mert épp ugyanannyi vér tapad a kezükhöz, mint a rosszaknak, akik csak a saját boldogulásukat tartják számon, minden más, és mindenki más mellékes, pótolható. Az egyik kuriózum a Jude Law által alakított fotós, bérgyilkos jelleme.
Jól eltalált karakter, akit Law kiválóan megformált.

Ezekkel a gondolatokkal búcsúzok, egyszer érdemes megnézni a filmet, mert van mondanivalója.

7

Válasz

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről