The Walking Dead 2x11 - Judge, Jury, Executioner

Érdekes módon most nem zavart a sokakat kiborító farmozás, mert letudták kötni a néző figyelmét valami mással. Így már nem is olyan kiábrándító a helyzet. Én végig élveztem a részt, ezúttal tényleg nem lehetett tudni, hogy mi következik, milyen döntés születik, milyen utat választanak hőseink. A vége pedig önmagáért beszél.

Érdekes morális kérdéseket vetettek fel az alkotók. Shane egyértelműen holtan akarja látni a megmentett fiút. Rick szorult helyzetben van, ami rányomja bélyegét ítélőképességére. Jól látható, hogy a csoport vezetője az utóbbi időszak kudarcai után még elkeseredettebben igyekszik kézben tartani a dolgokat. Belátja vagy inkább magára erőlteti, hogy előző lépései hibásak voltak, ezért most olyan döntésre készül, amit mindenki elfogadhatónak tart még akkor is, ha ezzel saját emberségét veszélyezteti.

Megölni valakit, aki lehet, hogy fenyegetést jelenteni a későbbiekben? Hát nem tudom ki hogy van vele, de ez nagyon kemény dolog. Ami a legérdekesebb, hogy lényegében két ember áll ki a saját véleménye mellett. Shane szerint az erőszak a megoldás, a társadalom halott így nem kell betartani az emberi normákat. Dale a másik pólust képviseli. Szerinte mindenkinek joga van az élethez, főként olyan események után, amik meg sem történtek.

Én személy szerint teljes mértékben az öreg álláspontján vagyok. Pláne ha hozzávesszük azt is, hogy a támadók csak annyit érzékeltek az egészből, hogy a felderítésen lévő társaik halottak voltak. Mégis mit kellett volna tenniük? Tortát sütni a gyilkosoknak vagy rájuk lőni? Ez így tiszta önvédelem, még csak nem is fenyegető fellépés.

Dale elkeseredett harcba kezd, hogy meggyőzze társait arról, hogy miért kéne életben hagyni a fiút. Nem sok sikerélményben lesz része körútja során. Mindenki leszegett fejjel lapít, várja, hogy történjen valami. Várják, hogy a vezetők elintézzék a gondokat, ők nem akarnak tudni semmit. Tenni ellene pedig végképp nem.

A végső tanácskozáson a többség kimondja az ítéletet. Meg kell halnia.

Dale ebben nem akar részt venni. Dühödten és csalódottan sétál egyet, ami a váratlan fordulat megtörténik. Összefut egy járkálóval, aki Carl jóvoltából jutott el idáig. A zombi végez a férfival, a segítségére érkező barátai már nem tudnak mit tenni, mint megadni a kegyelemlövést.

A fiú viszont életben marad. Még.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről