A kecsegtető befejezés után minden kiválóan indult. Shane és Otis menekültek a felszereléssel a járkálók elől. A két férfi mindent megtett, hogy elvigye az orvosi cuccokat az egyre rosszabb állapotú Carlnak.

Glenn és T-Dog is megérkeztek a békés farmra. Az afroamerikai férfi karján lévő sebesülést ellátták, így a T-Dog rajongók fellélegezhetnek. Az epizódnak ez a fele a reményről és a feladásról szólt. Nem láthattunk kimagasló jeleneteket, inkább lelkizős párbeszédeket, amivel nem is lenne baj, de ezúttal nagyon túlzásba estek az alkotók. A The Walking Dead mindig szépen tudott egyensúlyozni azon a vékony határvonalon, ahol megfér egymás mellett a dráma és az akció. Ezúttal a mérleg nyelve a dráma felé billent, ami így töményebb és felszínesebbé vált. Sokszor untam a szituációt és elgondolkodtam azon, hogy vajon mi történik a másik szálon?

Azon a vonalon egyértelműen Shane került középpontba, aki életét kockáztatva idejében meghozta a felszerelést. Otis már nem volt ilyen szerencsés, ő soha többé nem térhetett haza. A zombik elkapták, mivel Shane szánt szándékkal odalökte eléjük a férfit, hogy saját életét mentse. El lehetne gondolkozni ennek a tettnek az igazságosságán. Vajon hasonló szituációban mi magunk hogy döntenénk? Most ebbe inkább ne menjünk bele, lényeg, hogy Shane hazudott és túlélte, de belülről mardossa a lelkiismeret.

Az operáció jól sikerült, Carl nyilván megmarad és minden visszaáll a régi kerékvágásba. Sophia továbbra sincs meg, de hőseink még nem adták fel a reményt. Andrea még mindig küzd saját magával és a világgal. Még ő sem tudja, hogy ez a kettő meddig fér meg egyazon helyen.

Más értékelhető nem nagyon történt, kicsit csalódottak lehetünk emiatt. Valami kis pluszt vártam volna még.

Összességében egy kicsit gyengébb volt a rész a szokásosnál, nem találták meg a készítők az egyensúlyt a dráma és az akció között.