Sleepy Hollow 1x02 - Blood Moon

A Sleepy Hollow még akár üde színfolt is lehet a sorozatos palettán, persze csak ha még jobban odateszik magukat az alkotók. Az első rész kedvet csinált a folytatáshoz, a második etap sem lett rosszabb. Azért itt már előjöttek gyermekbetegségek, amelyekkel együtt is korrekt szórakozást nyújtott a sorozat.

Most láthattuk először a széria főcímét, ami nagyon tetszetős. Éppen eléggé darkos, hangulatos. A gond csak az, hogy ma a sorozat jóval kevésbé misztikus.

Olyan érzésem támadt párszor, hogy sokkal sötétebb tónusúnak akarja mutatni magát a széria, mint amilyen valójában. Nem tudom, hogy ez a csatorna sara vagy ilyennek álmodták meg a készítők, de valahogy nem klappol. A komorabb, sötétebb mivoltával nem lenne bajom, de egyes részeknél ez átmegy nevetségesbe. Gondoljunk csak a boszorkány fetrengésére az autón vagy ugyancsak a boszorkány és a több 100 éve ott rostokló lőporos hordó esetére.

Amikor mutatták a gyereket, hogy bizony ő lesz a következő áldozat én már előre tudtam, hogy a kölöknek semmi baja nem lesz. Valahogy érezhető a sorozat esszenciáján, hogy nem ilyen. Ezzel nincs is baj, de akkor ne akarja magát ilyennek ábrázolni.

A főbb szereplőkről sokkal többet nem tudtunk meg. Abbie mesélt kicsit a múltjáról, de nem érzem, hogy a két karakter közelebb került volna egymáshoz. Pedig hát kettejük páros tánca kellene, hogy vigye a hátán a sorozatot. Reméljük a későbbiekben ez is jobban kibontakozik.

Aztán ott van az ellentábor. A nagyon erős és titokzatos árny alak (talán a rendőrfőnök?), aki annyira mindenhatónak látszik, de valójában nem sűrűn avatkozik be. Mindig nehéz egy ilyen karakterrel mit kezdeni, hiszen túlontúl erős.

A sztoritól hanyatt vágódni nem lehetett, szépen haladtak az események. Hőseink rohadt gyorsan átláttak minden helyzetet, mindig mindent tökéletesen jól oldottak meg, szóval épp annyira volt hiteles a mese, mint bárhol máshol.

Ezzel együtt valahogy tetszik a sorozat. Vagyis inkább mondjuk úgy, hogy nem idegesített még fel és kifejezetten tetszik a sötétebb tónus. Bár kétlem, hogy hatalmas drámákra kellene számítani, de jól esne a szívemnek, ha az írók igazán tökösek lennének és mernének váratlan dolgokat előhúzni a kalapból.

7

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről