dráma

Pénzcsináló (Moneyball)

6

Az idei Oscar egyik nagy várományosa volt a film, hat jelölést kapott, köztük Brad Pitt a Legjobb férfi főszereplőért járót, ám végül üres kézzel kullogtak el a vörös szőnyegről. Azt már tudjuk, hogy az életrajzi sportfilmek mindig nagy sikerek. Nincs ez másként a Pénzcsináló esetében sem, ámbár ez a film nem egy tipikus katartikus végződésű, sportközpontú alkotás. Inkább olyan visszafogott, kicsit szürke mozi, ami a sport mögött megbújó hálózatot térképezi fel.
A Közösségi hálóhoz tudnám hasonlítani – talán azért e hasonlóság, mert a forgatókönyvét ennek is Aaron Sorkin írta. Nem mellesleg szép munkát végzett, mert ez a film remekül felépített, de valljuk meg, érdektelen.

The Killer Inside Me – 2010

9

Nem megszokott film ez! Igazi ritkaság – kicsit olyan érzés volt, képzavarral élve, mint ha a Hidegvérrelt olvasnám. Nyugtalanító élmény, de mindez egy remek filmet takar, amiről ha még a felesleges sallangokat is levágták volna, akkor klasszikusként emlegethetnénk.
Annyi bizonyos, hogy Michael Winterbottom egy erősen rétegfilmet forgatott Jim Thompson 1952-ben kiadott pregnáns krimijéből.

2046

7

Kifejezetten különleges filmmel jelentkezem most. Wong Kar Wai-t nagy tehetségű, stílusos rendezőként tartják számon, amiben el kell ismerni, van valami. Még régebben akadtam össze ezzel a filmjével (na, persze nem olyan régen, hiszen 2004-es az alkotás) és mostanában ismét belefutottam.
Azt rögtön le kell szögezni, hogy az előzetes nagyon becsapós.
Nem azt kapja az ember, amire számít.
Hogy a végeredmény jobb, vagy rosszabb, azt majd mindenki eldönti maga.
Az viszont kétségtelen, hogy a 2046 egy nagyon egyedi hangulatú és stílusú romantikus dráma, helyenként körbefújva némi megfoghatatlan sci-fi illattal: Ennek eredménye egy szokatlan mozi.


A Nagy Kvízválasztó (Starter for 10)

6

E film kissé megtévesztő, hiszen vígjátékként hirdeti magát, miközben komikus elemei nem igazán domborodnak elő. Az egész hangvétele inkább komolyabb.
Én pedig elkövettem azt a hibát, hogy a borzalmas Az idegen után néztem meg, mondván: Ez majd felvidít!
Nem így lett, de ez nem a film hibája, félrecímkézték, mert inkább egy könnyedebb drámának nevezném. Egy tűrhető alkotás egy srácról, aki mindent tudni akart, hogy rájöjjön, mennyire nem tud semmit.


Az Idegen (The Minus Man)

2

Mindenek előtt: Nem tudtam, hová tenni ezt a filmet, mintha egy másik dimenzióban mozogna, mint én.
Nem egy tempós darab és túl sokszor éreztem azt, hogy: Lenne már vége!
A mondanivaló mélysége nem jutott el hozzám, pedig az alkotás nagyon komolyan veszi magát.
Hampton Fancher mozija azonban a legnagyobb hibát ott követte el, hogy erre a főszerepre Owen Wilsont kérték fel.

Hajrá Bliss!(Whip It)

5

Két okból figyeltem fel erre a filmre: Az egyik, hogy kedvelem a sportfilmeket, a másik pedig, hogy ez Drew Barrymore első önálló rendezése.
Egy amolyan kisvárosi mese egy lányról, aki kitörne eddigi unalmas életéből, és ehhez a görkorizást választja. Szerelem, csalódás, dráma mindez kemény nőszemélyek tolmácsolásában, Shauna Cross, Derby Girl című regénye alapján.


A Tetovált Lány (The Girl With The Dragon Tattoo) 2011

7

Megkezdve az Oscar-jelölt alkotások kipakolászását, (5 jelölés) a frissen remake-elt amerikai krimivel kezdem, melyet január közepén láthattunk itthon. Nincs könnyű dolgom, hiszen se a kötetekkel, se az eredeti svéd filmekkel nem kereszteztük egymás útját – de ami késik, nem múlik.
Ennél fogva összehasonlítani sem tudok, csupán annyit tehetek, hogy bemutatom David Fincher legújabb moziját, amivel a rendező nem hazudtolta meg magát.


 

The Reef – Igazi cápa sztori (2010)

5

A Cápa óta az emberi rettegés középpontjába kerültek ezek az állatok, számtalanszor és számos bőrt húztak már le róluk. Ez az ausztrál film azonban megtörtént esetet dolgoz fel – ezzel be is állhat a sorba -, és enyhe trash-beütése ellenére, egészen elviselhető.


Sanctum – Egy dimenziós alkotás 3D-ben

4

Mivel megfeledkeztem róla, hogy ki nem állhatom a katasztrófafilmeket, úgy esett, hogy ezt is megnéztem, de utólag azt hiszem találhattam volna jobb elfoglaltságot is. A filmről előszeretettel hangoztat(ják)ták, hogy James Cameron új alkotása, miközben a filmhez annyi köze van, hogy producerként pénzt adott rá, illetve a készítők rendelkezésére bocsátotta az Avatárban használt 3D technológiát. A fő gond nem a picurka (30 milliós) költségvetésben van, hanem a megtörtént események inspirálta történet sterilitásában, illetve a színészek „se íze, se bűze” játékában.
A végeredmény egy szörnyű katasztrófa elég unalmas és egysíkú bemutatása.

Hanna – Gyilkos természet

6

Joe Wright – aki nem akárki a filmszakmában – legújabb rendezése elég jó kritikákat kapott világszerte, az IMDB-n is igen jó értékeléssel bír (7-es), magam is vártam ezt a mozit, mert tetszett az előzetes, ígéretesnek tűnt a sztori és jó színészeket kértek fel a főbb szerepekre.
Mégsem tudok maradéktalanul egyetérteni a pozitív véleménnyel bírókkal.
Én egy kemény dráma –thriller – akció egyveleget vártam (az akció részétől még el is tekintettem volna), ehhez képest valami megfoghatatlan, kissé légies művészfilmekre hajazó furcsasággal találtam szemben magam.