Az 1968-as első részt két éven belül egy ugyancsak erős folytatás követte, ahol a készítők nem bízták a véletlenre a sikert, mert pontosan ott folytatták a történetet, ahol az első abbamaradt. Ez a film nem egy egyszerű folytatás, hiszen olyan titkokat tudhatunk meg, ami nélkül nem lenne kerek egész a történet. Az írók nagyon leleményes módon sok újdonságot csepegtettek a filmbe, miközben meghagyták annak különleges hangulatát.

Ki gondolta, hogy augusztus elején Amerikát leginkább ez a film fogja lázba hozni? Azt hiszem nem sokan, hiszen a nem felhőkarcoló mértékű költségvetés már nem volt elegendő ahhoz, hogy a csapból is ennek az újragondolásnak az előzetese folyjon. Tudjuk jól, hogy nem minden a pénz. Számtalan dollármilliókból készült alkotás vérzett már el, mert a mozilátogatók inkább mást választottak. 1968 és 1973 között öt rész készült a franchise köré, amely akkoriban nagyon is lázba hozta az embereket. A 2001-es remake már nem hozta azt a színvonalat, amit elvárt volna az ember. Kérdés, hogy a Rise of the Planet of the Apes mennyire marad emlékezetes?

Sajnálatos módon a napokban elhunyt Peter Falk. Ezt a sajátos hangulatú alkotást még korábban láttam és nem ebből az alkalomból szerettem volna prezentálni. Wim Wenders művészi stílusú, méltóságteljes filmjében Falk vendégszerepet vállalt, és ők ketten kiegészülve Bruno Ganz-cal, Solveig Dommartinnal és Otto Sanderral egy felejthetetlen bár kétségkívül érettséget kívánó filmet forgattak.
Ez a film első ránézésre egy szerelmes angyalról szól, aki feláldozta halhatatlanságát a szerelemért, ám valójában se több, se kevesebb, mint egy remek és érzékletes bemutatása az embernek.

Ez a film, azért az egyik kedvencem, mert a rendezőt, Stepen Frearst egyszerűen imádom. Az eddigi rendezései közül nagyon sokat láttam és szinte mindet megkedveltem. Csak néhány ezek közül: Veszedelmes viszonyok, A királynő, vagy a Gyönyörű mocsokságok. Frears mellett meg kell említenem a női főszereplőt alakító Michelle Pfeiffert, aki egyszerűen gyönyörű.