Thompson regénye nálunk nem nagyon ismert – Amerikában kultikus művész -, ahogy a történetéből forgatott 1976-os korábbi film sem. E 2010-es alkotás tehát nem csak adaptáció, hanem feldolgozás is egyben. Egyértelmű, hogy nem marad meg jelentős élményként az emberekben, sokakhoz el sem fog jutni, ez a kicsit a Nem vénnek való vidék stílusát hozó mozi. Pedig kár érte, mert ez jó.
Winterbottom egy élvezhető, bár talán kissé összeszedetlen, remek történettel és nyugtalanító főszereplővel bíró filmet forgatott. Első látásra talán nem is lesz olyan hatásos, inkább unalmasnak és vontatottnak fog tűnni. És ha nem kelti fel annyira az érdeklődést, akkor nem is nézik meg újra.
A stílusos főcím alatt már láthatjuk, hogy neves színészeket szerződtettek a szerepekre, bár igazán nagy név nem sok akad köztük.
Számomra mindenképpen a főszereplő, Lou Fordot alakító Casey Affleck alakítása volt meglepő és egyben mély benyomást is tett rám.
Először láttam játszani, de ebben a filmben parádés. Olyan könnyed természetességgel hozza az egyébként borzasztó bonyolult karakterét, hogy kalapot emelek előtte. A színészek teljesítménye egyébként nem hagy maga után kívánnivalót.
Egyetlen kivételtől eltekintve: Jessica Alba.
Egy Arany Málna jelölés (tavaly összesen négyet kapott, majd elnyerte a legrosszabb női mellékszereplőnek járó gyümölcsöt.)
Szegénykémnek, egyetlen jelenet állt jól, amikor visszaemlékezések formájában az ágyon mosolyog pózolva. Nem a szerep volt bonyolult, egy ilyen film nem való neki.

Történetünk Texasban játszódik, egy tipikus amerikai városban, ahol mindenki ismer mindenkit…
Legalább is, mindenki ezt hiszi. Ez egyébként az egész film lényege, hogy valakivel egy közösségben élünk, egy városban, nap mint nap találkozunk, beszélünk vele… és azt képzeljük ismerjük is.
Lou Ford (Affleck) seriff helyettes, decens, tisztelettudó férfi, aki mindig tudja az illemet, sosem volt vele gond, az igazi gentleman etalon. „Férfi és úriember vagy, vagy egy senki.”
A város leggazdagabb embere, Chester Conway (Ned Beatty) fia kényes viszonyt folytat egy prostituálttal, ezért felkérik Lou-t, hogy intézkedjen az ügyben.
A kevés szavú seriff helyettes kivonul a nőhöz (Jessica Alba) és felszólítja a távozásra. Ám az nem akar távozni és megüti a férfit. Ez az a pont, ahol a film igazán elkezdődik. Ugyanis a rendőrből előtör az igazi énje, az agresszió és az első pár percben elfenekeli Albát.
Ezzel a provokatív kezdéssel nyilvánul meg, hogy a főszereplőnkről kialakult kép hamis, van egy olyan oldala, amiről senki sem tud. Valójában ő egy veszélyes pszichopata, akinek az erkölcsről alkotott fogalmai finoman szólva is kitekertek.
Érzelmi intelligenciájának mértéke sem egyértelmű. Ám nem bolond.
Affleck – aki úgy látszik bátyjánál több tehetséget kapott – nagyon érzékletesen mutatja be nekünk ezt a komplex és torz személyiséget. Néha csupán az arcjátéka eladja a figurát.
Ám Lou megtalálja a számítását, hiszen Joyce (Alba) kifejezetten élvezte a szadista játékot.
Bizarr viszonyt kezdenek és a férfi elméjében ekkor elkezd megfogalmazódni egy terv, melynek hála bosszút állhat Conway-en, akire mostohatestvére halála miatt neheztel.
Bár ez sem egyértelmű! Mint ahogy a főszereplő sem az. A gyakori narrálás segít meglátni, mi játszódik le Ford fejében, de magyarázatot nem kap a néző, csupán betekintést.
Nem világos teljesen, hogy ez az elmebeteg bosszút akar állni, vagy csak átengedi magát a kegyetlen szadizmusnak. Az intelligens és részletes terv kidolgozás és a végrehajtás, illetve a motivációk olyan ellentéteket szülnek, amiket nem old fel a film. De azt hiszem nem is akar!
A rendező célja nem a magyarázat adása lehetett, hanem az ábrázolás, a történet elbeszélése.
Lou hozzákezd terve végrehajtásához, amiben felhasználja szerelmét, Joyce-t is.
Vagyis végez Conway fiával és a lánnyal, de úgy intézi, mint ha egymást ölték volna meg.
A jelenet, amikor puszta kézzel szétveri a nő fejét, valami elképesztően brutális, hátborzongató – még Alba gyenge játéka ellenére is. Ennek oka talán a naturalista és nem öncélú erőszak bemutatása.
Meg Affleck ijesztő félmosolya…
A gyilkosság után persze beindul a nyomozás és őt is egyre jobban szorongatják, majd kiderül az is, hogy a hibátlannak hitt tervében bizony akadnak lyukak, amiket utólag kénytelen betömni. Innentől kezdve főleg a cselekedetein keresztül ismerhetjük meg a személyiségét, ahogy igyekszik megakadályozni a lebukást. A vége egy elég bizarr Love story-t idéz, de mégis egy jó, katartikus lezárás.
Ám ezzel rá is térhetek arra, ami a leginkább zavart a filmmel kapcsolatban.
Ez pedig a helyenkénti romantikus limonádékra jellemző hangvétel. Számtalan esetben láthatunk visszaemlékezéseket, bevillanásokat, jeleneteket arról, hogy a főszereplő hogyan hentereg vagy Albával, vagy Kate Hudsonnal (ő a mennyasszony) és ezek hangulata élesen elüt a mozi hangulatától.
Ami még nem is lenne baj, ha valamivel kevesebb lenne belőlük. Nem tréfálok, de ennél több szex jelenetet még élő ember nem látott. Zavaróan túl sok, és java része felesleges is, nem látni a célját.
A főbb események között általában megül a film, néhány perccel nyugodtan megrövidíthették volna a végeredményt, de ezektől eltekintve ez egy remek krimi, némi pszicho thrillerrel vegyítve.