The Big Bang Theory 7x01-02 – Új évad, kiváló kezdés

9

Az év egyik legjobb pillanatait éltem meg, – már ami mozis/tévés világot illeti – amikor végre valahára kezdetét vette a várva várt hetedik szezon.
És nem is akármilyen rajtot vettek.
Ez a két rész überelte az előző huszonhárom epizódot. A teljes idényt lenyomták kevesebb, mint háromnegyed órában. Tele jobbnál jobb poénokkal, remek helyzetekkel és kiváló színészi teljesítményekkel, (amiket már megszokhattunk) és ezen túlmenően észrevehetünk valami olyasmit, ami nagy bizakodásra adhat okot.

The Crazy Ones 1x01 – Pilot

2

A komédiák közül nem az utolsó bemutatkozóm, de egyértelműen a leggyengébb, pedig Robin Williamsszel kapcsolatban nagy elvárásaim voltak.
Abban bíztam, hogy Sarah Michelle Gellar-rel majd egy olyan duót alkotnak, ami egy poénos szériát eredményezhet.
Sajnos azt kell mondjam, hogy Williams egy-két jelenetén kívül semmi említésre méltó nincs a pilot-ban, és még azok egy némelyike is elég erőltetett lett.

Mom 1x01 – Pilot

5

Idén több sitcomnak is esélyt adok, csak hogy űzzem a változatosságot, meg hát él bennem a remény: hátha találok valami érdemes darabot.
Eleddig nem kápráztatott el a felhozatal – egyedül a Brooklyn 9-9 okozott meglepetést. E széria Anna Farisszel bizakodásra adhat okot, bár a pilot elég visszafogottra sikerült, egy némely jobb pillanattal.

Hostages 1x01 – Pilot

5

Az idei évad egyik (általam) leginkább várt darabja ez a sorozat. Egy izraeli széria adta az alapötletet, melynek sztorija nem olyan különleges és egyedi, ám jó táptalaja lehet egy akcióval dúsított thriller-dráma egyvelegnek. Ehhez képest…


Sleepy Hollow 1x02 - Blood Moon

7

A Sleepy Hollow még akár üde színfolt is lehet a sorozatos palettán, persze csak ha még jobban odateszik magukat az alkotók. Az első rész kedvet csinált a folytatáshoz, a második etap sem lett rosszabb. Azért itt már előjöttek gyermekbetegségek, amelyekkel együtt is korrekt szórakozást nyújtott a sorozat.

Brooklyn 9-9 1x02 – The Tagger

8

A Dads gyenge teljesítményét ellensúlyozandó, a rendőr komédia határozottan erős folyatást prezentált.
Pont fordítva számítottam, de a készítők (Goor és Schur) elkezdték megmutatni, hogy igazából mire is lehet számítani, amikor a Brooklyn 9-9-t nézzük.

Dads 1x02 – Heckuva Job, Brownie

4


A folytatás nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Green és Ribisi közös komédiájának második felvonása ugyanazt – a nem túl magas – színvonalat képviselte, amit a pilotban láthattunk.
Bizonyos szempontból pedig még gyengébb volt…

Agents of S.H.I.E.L.D. 1x01 - Pilot

7

A képregényfilmek és szuperhősök világát éljük. Kérdés, hogy kinek mennyire van elege az önjelölt igazságosztókból, mindenesetre népszerűségük töretlen, gondoljunk csak a Vasember 3 jegyeladásaira. Ha már a Disney birtokolja a Marvelt és az ABC csatornát, gondoltak az okosok egy nagyot és megajándékozták a nagyérdeműt egy sorozattal, amely a fent említett univerzumban játszódik, megtalálhatók az ismerős karakterek, stb.