Válasz a hozzászólásra
Mom 1x01 – Pilot
A-fraid, 2013, szeptember 30 - 14:25Idén több sitcomnak is esélyt adok, csak hogy űzzem a változatosságot, meg hát él bennem a remény: hátha találok valami érdemes darabot.
Eleddig nem kápráztatott el a felhozatal – egyedül a Brooklyn 9-9 okozott meglepetést. E széria Anna Farisszel bizakodásra adhat okot, bár a pilot elég visszafogottra sikerült, egy némely jobb pillanattal.
A széria alapötlete és két név miatt döntöttem a követése mellett. A két név Anna Faris és Chuck Lorre.
Faris nagyon tehetséges komikus, ezért is gondoltam, hogy adhatok egy esélyt a sorozatának, pláne ha azt Lorre produceri karjabiból érkezik. A készítők között ott van még Eddie Gorodetsky, aki név a szakmában és Gemma Baker. Utóbbi hölgyemény nem túl tapasztalt, de írogatott már a Két pasi meg egy kicsibe is egy párat. Szóval a stáb egészen jónak tűnik.
A történetben is van potenciál – bár általában nem a sztorikkal szokott gond lenni, hanem a megoldásokkal, a prezentációval.
Eszerint Faris egyedülálló anyukaként igyekszik helytállni a munkahelyén és a családi házban is, ahol két kamasz gyerek várja és cincálja az idegeit.
Főleg az idősebbik, aki anyja fiatalkorát idézően viselkedik. Ezt pedig az anyja nem akarja, mert úgy érzi, hogy az ő élete is gyerekkorában futott vakvágányra és az egészért az anyját okolja, aki rossz példával járt elöl. Drogozott, bűncselekményeket követett el, részeges volt, felelőtlen, link és Faris karaktere pont ennek az ellenkezője akar lenni. Haragszik anyjára, akit félresiklott életéért okol.
A többre és jobbra vágyó, pincérként küszködő anya egy kicsikét komoly téma egy szitkomhoz – ebben a Go on-ra hajaz. A jelenetek komolysága és az abból kihozott poénok egy kicsit ambivalenciával töltöttek el, de azt is meg kell hagyni, hogy azért a gegek java része ülni tudott.
Főleg a munkahelyi rész tetszett, a főszakács (French Stewart) nagy karakter.
De azért az otthoni jelenetek sem voltak rosszak, elsősorban azok, melyekben feltűnik az apa is (Matt Jones).
Egyáltalán nem fergeteges a kezdés, de ezzel is úgy vagyok, mint a Dads-zel. A folytatásnak még adok esélyt. Faris és az anyját alakító Allison Janney még jó dolgokat hozhat ki és az is lehet, hogy ketten együtt valami frenetikusat tudnak összebohóckodni.
Mindez valószínűleg számtalan klisével lesz megbolondítva, amit már minden komédiában láthattunk, de reménykedjünk benne, hogy Faris és az írók, a poéngyárosok, valami (legalább) kicsit egyedit tudnak elénk rakni hétről hétre. Meglátjuk...