The Walking Dead 3x05 - Say the Word
Az előző héten látott durvulást nehezen lehet még fokozni. Nem is arra mentek rá a készítők, hogy ez legyen az évad legjobb része, hanem megpróbálták ugyanabban a mederben tartani az eseményeket, ugyanolyan hangulatot árasztva magából. Úgy tűnik hagyománnyá válik a szereplők két frontos bemutatása, amely mindig jár némi kockázattal.
Az egyik oldalon ott voltak a Kormányzóék, akik mindig valamivel gyengébben muzsikálnak, mint Rick és baráti köre. Ez a szál még jócskán nem bontakozott ki, de lényegesen jobb lett, mint legutóbb. Még mindig éles a kontraszt a két tábor között, de legalább megtudtunk néhány érdekességet innen is. Kezdve azzal, hogy a kormányzó tényleg elmebeteg lehet, hiszen zombisodott kislányát úgy fésülgeti, mint más a barbie babáját.
Andrea és Michonne kapcsolata is új irányt vett. Szó szerint, hiszen a színes bőrű mogorva lány elhagyta a városka védőszárnyait hátrahagyva barátnőjét. Vagyis inkább fordítva, a szőkeség simán benyelte a felszínen tökéletes civilizáció-élményt. Aztán a zombis ökölpárbajnál már neki is támadtak kétségei.
Alig várom, hogy a két fél útjai keresztezzék egymást. Igazán jó lesz majd, arra mérget veszek.
A másik oldalon Rick elborult elmével igyekezett revánsot venni a járkálókon, amiért azok végeztek szeretteivel. Itt megjegyezném, hogy Lori minden bizonnyal halott és nem jön már vissza, a harmadik sírhoz köthető Carolról már nem vagyok meggyőződve. Majd kiderül.
Anrew Lincolnon volt a sor, hogy nagyon jót alakítson. A férfi nem is vette félvállról a feladatot, nagyon tetszett az elborult elméjű Rick. Eközben Daryl még emberibb oldala is megmutatkozott. Én már a kezdetektől kedvelem a karaktert, kifejezetten tetszik, hogy ennyire fontos láncszemmé vált.
Az epizód végi jelenetsor pedig a legjobb sorozatok wtf pillanatait idézte. Megcsörrent a börtön telefonja. Vajon ki van a vonal túlsó végén? Milliónyi kérdést és milliónyi bejárható utat feltételez ez a piciny apróság.
Összességében egy kiváló tempójú és hangulatú részt láthattunk, ahol szerintem minden a helyén volt. A remek színészi teljesítmények szintén hozzájárulnak a széria kirobbanó sikeréhez.
Új hozzászólás beküldése