Pedig a férfiak egymás közt alapkoncepciónak nem is lett volna rossz, ha valami tartalmat is tudtak volna beleplántálni. A szereplő gárda is elég illusztrisnak tűnt, egészen addig, míg meg nem néztem az első epizódot.
Főszereplőnk egy pórul járt férfiember, Carter (Christopher Nicholas Smith). Csóró srácot szíven lőtte Ámor, kedvese azonban faképnél hagyta az oltárnál és ez érthető módon annyira hazavágta, hogy azóta sem tért magához.
Ezért hát egy luxus lakókomplexumba költözik, – minden logikus ok nélkül – ahol összeismerkedik a többi szereplővel, akik szintén csalódott férfiak, annyi különbséggel, hogy idősebbek. Elváltak, válófélben vannak, rossz tapasztalatokkal bírnak, dühösek a nőkre, ezért hát nagylábon élnek és buliznak. Ebbe bevonják az új fiút is, aki gyorsan beilleszkedik a csapatba.
Az idősebb, tapasztaltabb férfiak okítják ifjú társukat, aki még mindig elvesztett szerelme miatt kesereg.
Ez egészen addig így lesz, míg a lány újra vissza nem kerül az életébe, pedig, ami elveszett az már nem tér vissza.
Kár ragaszkodni hozzá, és nem is mindig érdemes, mert amit akarunk, az nem mindig az, amire szükségünk is van. Meglehet, hogy mások túlságosan a befolyásuk alá vontak bennünket és nem is azt tesszük, amit mi szeretnénk, hanem azt, amit ők, csak már elhittük, hogy nekünk is az kell.
Az epizód lényegében a főhős ráébredését körvonalazza, miszerint aminek vége, annak vége, nem szabad ragaszkodni hozzá. Az élet megy tovább, nekünk is haladni kell.
Én haladok is és nem ragadok le ennél a sorozatnál, ami a későbbiekben biztos komoly életbölcsességeket fog velünk megosztani, miközben elsősorban humorosnak kellene lennie.
Nos, inkább csak módjával az és valami érthetetlen oknál fogva O’Connell egyfolytában félmeztelenül rohangál. Egy kicsit feltűnő és érthetetlen ez a magamutogatás, de ez legyen a legkisebb gond.
Annál komolyabb, hogy a széria, sitcom létére nem nagyon volt vicces. Egy néhány tréfa el tudott sülni ugyan, de összességében nem volt jó, sem erős. Persze maga az alapkoncepció sem volt éppen fejedelmi, de a nagy nevek (Kal Penn, Tony Shalhoub és O'Connell) sem voltak képesek túl sokat kihozni az egészből.