The Blacklist 1x01 - Pilot
Az NBC egyik nagy sikervárományosának kikiáltott The Blacklistel, vagyis feketelistával folytatjuk idei újoncértékelő körutunkat. Az alapsztori eléggé hasonlít a Bárányok hallgatnak alapötletéhez néhány módosítással. A főszerepet az a James Spader kapta, aki nem most kezdte a szakmát, igazi húzónév lehet a rajongók szemében.
Arról már korábban is lehetett hallani, hogy Spader lesz a címszereplő az Age of Ultron alcímett kapott Bosszúállók 2-ben, ami azért nem kis szerep. Ezzel egy kicsit felértékelődik a férfi szerepeltetése ebben a sorozatban.
A sztori nem túl eredeti, elég sablonos. Adott egy nemzetközileg körözött bűnöző, egy igazi nagykutya – Raymond "Red" Reddington (James Spader) – aki egy kellemes nyári napon besétál az FBI irodájába és feladja magát. A férfi sok információt tud, de csak egy kezdő ügynökkel hajlandó szóba állni. Egy fiatal, csinos, feltörekvő profilozó a hölgy, aki semmit sem sejt az egészről. Nem tudja Red miért őt választotta. Szó szerint belecsöppen az események sűrűjébe, ahonnan már nincs kiút.
Ez a sztori azon túl, hogy nem eredeti még kísértetiesen emlékeztet is valamire. Nekem egyből a Bárányok hallgatnak ugrott be, ahol a felállás egy picit más volt, de az egésznek az íze nagyon hasonlított.
Az igazán nagy húzóerő Spader lehetne, aki elég széles palettán mozoghat a főszereplő megformálásában. Nekem valahogy ebből nem sok jött le. Nem láttam kiugró színészi teljesítményt, teljesen középszerű volt és tucat. A hasonló sorozatokban a rejtélyes „rosszfiúk” mind ugyanilyenek, csak azok a színészek valószínűleg kevesebb pénzt kapnak ugyanezért.
A másik főszereplőnk a csinos Megan Boone, aki Elizabeth Keent kelti életre. A fiatal profilozónő személyisége is teljesen tipikus, senki nem fog hanyatt esni a látottaktól. Ettől függetlenül Spader a nagyobb csalódás számomra.
Nem tudom, hogy lesz ebből az egészből jó sorozat. A random ügyek egy idő után unalmasak lesznek még akkor is, ha apró érdekességek derülnek ki a főszereplőkről. Oké, Elizabeth férjének kettős élete meglepő, de vajon hány ember fejében fordult meg a pilot alatt, hogy pár résszel később elsütik, hogy Red valójában Liz apja? Elég olcsó húzás lenne, de szerintem vastagon benne van a pakliban.
A pilot mozgalmasságára és sztorijára olyan túl sok panasz nem lehet. Nem volt túl eredeti vagy ütős, drámai történet, de éppen elég ahhoz, hogy némelyeknek kedvet adjon a folytatáshoz. Na, nem nekem.
Összességében csalódás számomra a sorozat, elsősorban a színészek teljesítménye miatt, másrészt túl sablonos volt ahhoz, hogy egyből megszeressem.
Új hozzászólás beküldése