The Walking Dead 3x03 - Walk with Me

A folytatás a történet egy egészen más aspektusát tálalta elénk. A The Walking Deadtől nem megszokott módon bevezetésre került egy másik szál is, amely tartogat még ugyanolyan izgalmakat, mint hőseink sztorija. Pláne, ha a kettő összeér. Végre szemtől szembe találtuk magunkat a képregény meghatározó figurájával, a Kormányzóval.

Michonne és Andrea történeté követhettük végig, amint összetalálkoznak a fent említett férfival és díszes kompániájával. Egy régi ismerőst is viszontláthattunk, Deryl testvérét, Merle-t.

A Kormányzó egy Woodbury nevű városkában képzeli újraalapítani a civilizációt és visszavágni a járkáló halottaknak. Terve nem is halad rossz irányba, hiszen elég népes embertömeget tudott a befolyása alá tenni.

Kívülről mindez szép és jó, de a felszín alatt ki tudja mi rejtőzik. Az már a kezdetek kezdetén bebizonyosodott, hogy a Kormányzó nagyon ért az emberek nyelvén, remek manipulátor. Egy igazán erős karakter. Ez pedig nagy öröm a néző számára, hiszen egy sziklaszilárd ellenpólus nagyon kellett már a sorozatba.

A titokzatos Michonne személyiségéről sok újat nem tudunk meg, ő eléggé zárkózott lélek, nem bízik meg könnyen senkiben. A Kormányzó kezdetektől bűzlik neki. Andrea viszont látszólag issza minden szavát a férfinak, hiszen olyan képet fest az egész városka, amiről a szőkeség már régóta álmodozik.

Az epizód hajára azonban megmutatta számunkra, hogy nem minden fenékig tejfel és a Kormányzó bármire képes azért, hogy elérje célját és még több fegyvert halmozzon fel. Valószínűleg az ambíciói sem lebecsülendőek.

Szóval a Kormányzóék sokan vannak, remekül felszereltek és elszántak. Alig várom, hogy Rick összeakassza velük a borostáját.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről