Constatntine 1x01 - Non Est Asylum

Most már lassan tényleg ott tartunk, hogy minden valamire való amerikai tévécsatornán lesz saját gyártású képregény sorozat. Sokan közülük már bemutatkoztak, de akad néhány gyöngyszem, amelyek még váratnak magukra. A napokban került adásba a Constantine első részre, amelyet a nagyérdemű már hónapokkal korábban szemrevételezhetett, hiszen kikerült a netre. A démonvadász kalandjai eléggé közepes kezdést mutattak.

Épp a napokban kezdtem el újranézni a 2005-ös mozifilmet( http://sorozatportal.hu/content/constantine-d%C3%A9monvad%C3%A1sz ), de sikeresen bealudtam rajta, így ez a projekt várat még magára. Elsőre viszont azt mondom, hogy a film jobban bejött, mint a sorozat.

A címszereplő megformálását a nem túl nagy nevű Matt Ryanre bízták, aki egészen közepesen hozza azt, amit elvárnánk tőle. Aki nem ismerné az alapsztorit, hősünk leginkább Dr. House-ra emlékezet jellemvonásaiban. Cinikus, arrogáns, de rendkívül találékony, éles eszű és mindenhonnan sikerült kivágnia magát. Nem mellesleg az okkultizmus nagy szakértője, ördögűző, démonvadász, stb. Ezek mellett még elvileg biszexuális és láncdohányos, amiket egy országos csatornán nem túl szerencsés mutogatni, ezért maximum utalni fognak csak rá, hogy nem veti meg a cigarettát.

Nekem a legnagyobb bajom a bevezetővel, hogy túl gyorsan történtek az események, mindent meg akartak mutatni nekünk és egy kicsit káoszba fulladt minden. Persze nem szokatlan kezdés ez, sok jó sorozat kapott már kissé félrehordott pilotot, ez még nem ok az aggodalomra.

Valahogy az effektek sem találtak mindig telibe, néhány helyen kifejezetten gagyinak éreztem a látványt. Az elején a repkedős nőci és John légi bemutatója elég komikus volt.

Az biztos, hogy egy ilyen kaliberű sorozatnál a főszereplőnek kell elvinnie a hátán az egész produkciót. Ez itt valahogy egy kicsit hiányzott nekem. Matt Ryan nem volt rossz, biztos beletanul majd még, de engem nem győzött meg különösebben. De legalább próbálkozott becsülettel, azt meg kell hagyni.

A bevezetőknél mindig az az egyik legfontosabb kérdés, hogy a néző mennyire tudja elképzelni azt, hogy az adott alapanyagból hosszútávon is működő sorozat tud lenni? Szerintem ezzel nincs gond, látszik a dolgok mögötti koncepció, jól fel van építve a játéktér, szépen lefektetve a szabályok. A kérdés már csak az, hogy mit sikerül kihozni ebből?

6

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről