dráma

A Hódkóros (The Beaver)

8

Azon túl, hogy ez a film egy igazi remek, Mel Gibson ismételt felkapaszkodásának egyik fontos állomása is. A remek színész  A sötétség határánnal tűnt fel ismét a vásznakon a hosszú magánéleti válsága után. Újabb szerepei arra utalnak, hogy talán visszatalált a mozikba, bár népszerűsége jócskán megkopott, tehetsége viszont nem, ahogy azt ebben a produkcióban is megmutatja.


A lehetetlen (The impossible)

7

A Titanic, a Pearl Harbor, a World Trade Center című filmek sok mindent elárulnak, és nyilván tudjuk mindegyik egy megtörtént, szomorú katasztrófát mutat be. A lehetetlen című film nem igazán sejteti velünk, milyen nagy eseménybe fogunk betekintést nyerni, sőt, ebből igen sok mindenre asszociálhatunk.
 

A nagy Gatsby (The Great Gatsby)

9

A nagy Gatsby című regény repítette F. Scott Fiztgeraldot a pályája csúcsára. A történetben minden benne van, amit amerikai álomnak lehet nevezni. Ezt a remekművet újra a mozivászonra álmodta Baz Luhrmann.

http://www.youtube.com/watch?v=DP4HjDNCijw

Krízispont (Margin Call)

8

Hatalmas felhőkarcolók, hatalmas fizetések, és benne a dübörgő, nyers, olykor kőszívű világgazdaság – röviden így lehetne körülírni a mindenkori, kapitalista Amerikát, ahol mindenki szinte csakis a vagyonra hajt. Pedig, ez csak pénz.

Ölni Kíméletesen (Killing Them Softly)

5

Hová tegyem ezt a filmet? Ez volt az első gondolatom, amint befejeztem.
Sok mindent felvonultat ez a mozi, Andrew Dominik rendező nem kontár módjára nyúlt George V. Higgins könyvéhez, melyből e szkript íródott, egyébként szintén általa. Ebből ki is derül, hogy Mr. Dominik valamit nagyon jól lát, de a rendezéssel még akadnak gondjai, mert a fő gond, hogy nem derül ki, az alkotás mondanivalója. Ebben a cím sem segít. Óvva intenék bárkit is, hogy előzetes következtetéseket vonjon le, várjon valamit a filmtől, mert 100%, hogy csalódni fog. Az Ölni kíméletesen egy kicsit ilyen is, olyan is.
Emiatt vált olyan semmilyenné.

Lopott Szavak (The Words)

8

Nem mindennapi alkotásról lesz most szó. Szerkezete szerint három történetet kapunk, amit úgy próbáltak összehozni, hogy az egyik meséli a másikat.
Ettől igazán különleges lett, ám ennek egyenes következményeként, nem lettek kellőképpen kifejtve a szálak. A három szálat jól „mesélték” össze, de nem nyerték el igazán mélységüket. Összecsapottnak nem nevezném, de ha koncentráltabb, következetesebb lenne – vagy csak egy kicsit hosszabb – akkor igazán profi mozi lett volna.

Egy olyan darab, amit mindenkinek látnia kell. Így viszont csupán érdekes maradt.

A Harcmező Hírnökei (The Messenger)

8

Ez a 2009-es alkotás az év egyik legjobb mozija volt, amit a 2010-es Oscar gálán két jelöléssel honoráltak. Végül nem nyert ugyan, de ez nem változtat a tényen, hogy ez igenis egy érvényes mű.
Oren Moverman első rendezése, – ő jegyzi a szintén remek Rampartot is – amivel talán berobbanni azért nem, de mondhatni bepislantani be tudott a legnagyobb rendezők közé.
Már ebből a munkájából is kiderült, hogy jó érzékkel ír és rendez.

Rampart

8

A méltatlanul mellőzött Woody Harrelson ismét megmutatta, hogy képes egyedül is elvinni egy filmet a hátán. Ismét együtt dolgozva Oren Movermannel
(A harcmező hírnökei) egy nagyon kemény drámát hoztak össze, ami ugyan az előzetesből nem derül ki, viszont aki megnézi a mozit, betekintést nyerhet egy kétes értékrendű rendőr életébe és bukásába.

Az Utolsó Csavar (Trouble With the Curve)

8

Robert Lorenz – e mozi rendezője – kilépett a nagy rendező, Clint Eastwood árnyékából, ha fogalmazhatunk így. Számos projekten dolgozott együtt Eastwooddal, és úgy fest el is lesett pár fogást a mestertől.
A stílusában Eastwoodra hajazó, de mégis önálló alkotás egy igazán remek darab, aminek erősen ajánlott a megtekintése.

Love [2011]

6

Ritkán szembesülök olyan filmmel, amitől eláll a szavam. Általában mindig akad mit mondanom, rendszerint meg tudom fogalmazni a véleményemet.
Ezúttal viszont más és merőben szokatlan helyzet állt elő, mert ez az alkotás, William Eubank első mozija újszerű hatással volt rám. Lényegében fogalmam sincs mit akart mondani, másfelől viszont érzem, hogy valami megértéssel határos motoszkál a felszín alatt. Azt hiszem ez tökéletes iskolapéldája azon produkcióknak, amit nem lehet elsőre megérteni, de lehet, hogy még később sem tisztul ki a kép.