Nicholas Cage nem nyugszik, míg teljesen el nem ássa magát és karrierjét, hiszen a Mocskos zsaru – New Orleans utcáin után megcsillant némi reménysugár, hogy a kopaszodó színész visszatalál önmagához.
E film ékes példája annak, hogy benne ragadt a felejthető popcorn-mozik posványában. Ezen túlmenően meg kell hagyni, hogy ez az alkotás nem egy katasztrófa.

Eddig valahogy nem hozakodtam elő a témával, de igyekszem ezután jobban kidomborítani a magyar filmekbe vetett hitemet. Évek óta rendületlenül hiszem, hogy előbb vagy utóbb, de a magyar filmipar visszafog térni egykori fénykorába. Vannak is próbálkozások, amik kifejezetten jók, annak ellenére is, hogy jól tudjuk milyen nehéz egy magyar film finanszírozása. A Halálkeringő egy kifejezetten jól sikerült magyar thriller, de csak erős idegzetűeknek ajánlott.

Az A&E csatorna üdvöskéje arról volt nevezetes már a bemutatás előtt, hogy át kívánja venni a nagy sikerű Prison Break egyik legjobb karakterét. A rajongók közül sokan nyilván csak ezért adtak esélyt a sorozatnak. Az a bizonyos karakter csupán egyetlen részben tűnt fel, mégis sikernek könyvelhető el, mert az volt a szezon legjobb epizódja. A folytatás sem lett unalmas, mégis aki kiemelkedő részeket, óriási drámát vár az rosszul teszi, mert a Breakout Kings inkább amolyan vasárnap esti csemege. Nem váltja meg a világot, de könnyed szórakozást nyújt.

Érdekesen viszonyulok ehhez a filmhez, hiszen már a témájával elriasztott, pontosabban érdektelennek bizonyult számomra. Elég hidegen hagy a Facebook és a körülötte zajlott, zajló történések, de akkor belefutottam a rendező, David Fincher nevébe. Ő koordinálta a Harcosok klubját (többek között), szóval még is kíváncsivá tettek, miközben az is felmerült bennem, hogy egy 8 Oscar jelölésből, hármat megnyerő film nem lehet annyira rossz.

Végre valahára elkészültem a záróepizód fordításával, ami nem akármilyen rész lett.
Szeretném megköszönni a rengeteg türelmet, hiszen nem jöttek túl gyorsak a részek, lemaradással vettük át a szériát, meg kellett tanulnunk feliratozni is.
Meg persze akadtak gondok menet közben is, az idő is szűkösebb lett, párosból szólóra váltottam, stb. De elég a dumából, itt a lényeg: BOK 1x13!

A Zombi Hétvége zárásaként egy igazi csemegét hoztam. Az Uwe Boll producerkedése mellett készült olasz zombi-horror ez év elején került a mozikba, főleg Itáliában. Normális esetben legyintenénk is, hogy:
Ez megint csak egy újabb agyatlan élőhalott mozi (igazunk is lenne), de azt hiszem a jó öreg Uwe neve miatt egy páran felkapták a fejüket az előzetesekre. Mr. Boll „kedvelői” közül bizonyára többen kíváncsiak erre az alkotásra, amin egyértelműen nyomot hagyott a német rendező keze, még ha a direktori székbe nem is ült le, producerként számos dologba beleszólhatott, illetve szólt is, ahogy az jól látható a filmben.

A Sorozatportál Zombi Hétvégéjének következő mozijának ezt választottam, a kulturális sokszínűség jegyében. A négy film közül (Devil’s Playground,
La Horde, Eaters) egyértelműen a leggyengébb, bár nem nevezném rosszabbnak, vagy sokkal rosszabbnak. Marvin Kren első filmje a bevált (?) receptet kívánta használni, a.k.a. a zombikat, ám stílusában más, mint a többi hentelés.

Ha már a Devil’s Playgroundra rávettem magam, akkor egy angol zombulás mellé miért ne csapnék hozzá egy franciát is. Ez lett a most következő alkotás, ami végső soron egy teljesen közönséges film, már a műfajon belül.
Gyalázatos alaptörténet – bár ezekhez sosem kellett különösebben eredeti -, élőhalott invázió, kimunkálatlan karakterek és a szokásos, B-mozis hülyeségek.