Biztos beszéltem már róla, hogy az angol horror filmgyártás az utóbbi években igazán figyelemreméltó darabokat tud felmutatni. Ez a film is ezt erősíti meg, hiszen egy hamisítatlan gótikus angol moziról van szó. A jól megválasztott helyszínekkel remekül alapozták meg a produkciót.
A történetet is a 20. század elejére helyezték a borongós brit tájakra, ahol mindig felhős az ég, a fényviszonyok tompák, esik, minden tiszta sár és sötétek az éjszakák.

Főszereplőnek az egykori Harry Pottert, Daniel Radcliffe-et kérték fel, és az ő nevének agyon marketingelésével igyekeztek vonzóvá tenni az alkotást a potenciális nézők számára.
Az első Potter-mozi óta férfivá érett és idejét látta, hogy valami másban, valami komolyabban próbálja ki magát. A szerepet nem mondom, hogy rászabták, de egész pofás fiatal özvegy-ügyvéd apuka lett belőle. Arthur Kippst formálja meg, aki egy kisfiú édesapja és egyben özvegy, mivel szeretett neje meghalt a szülés közben. Ez a végtelenségig szomorúvá teszi a férfit, aki időnként még mindig érzi felesége jelenlétét.
Úgy adódik, hogy főnöke elküldi egy vidéki birtokra, mivel a tulajdonosa meghalt – egy öreg hölgy – és végre kell hajtani a végakaratát, ehhez viszont oda kell utazni és átnézni a papírokat. Kipps útnak indul és akkor még nem sejtette, hogy érkezése olyan természetfeletti események elindítója lesz, melyekre a józan ész nem adhat választ.

Utazás közben megismerkedik a környék leggazdagabb emberével Mr. Daily-vel, (Ciarán Hinds) aki a későbbiekben pártfogásába veszi. Érkezése felbolydítja a kis falu életét, érezhetően kerülik az emberek és mindenáron vissza akarják küldeni Londonba. De Kipps köti az ebet a karóhoz és ellátogat az ijesztő, elhagyatott házhoz és munkához lát.
Munkája közben különös iratokra lel és fokozatosan egyre inkább megismeri a ház lakóinak tragikus történetét, továbbá a nem mindennapi események is megkezdődnek, a titkokra fény derül. Eleinte csak finoman, érzéssel adagolják a fura hangokat, suttogásokat, a bizarr és ijesztő látnivalót és a Fekete ruhás nő alkalmankénti felbukkanásait. Majd felpörögnek az események, elérkezik a film csúcspontja, majd átcsap a levezetésbe és befejezésbe, ami egy kicsit esetlen.

A sztoriban nincs semmi különleges, teljesen megszokott sémákat követ, újszerűség zéró.
Azonban a gótikus hangulat, az egész alkotás atmoszférája igen jól lett eltalálva és a rendező is szépen, percről percre építette fel a mozit, fokozta a feszültséget, egészen a csúcspontig.
Egyedül a befejezés lett súlytalan, bár érthető és bizonyos szempontból kielégítő.

Mint horror film kellemesen borzongató, jól eltalált hangulatú, egyáltalán nem tolakodó alkotás.
Nem törekszik a néző sokkolására vérrel, belekkel, ilyesmikkel, hanem sokszor inkább csak elmosódott, távoli, ám oda nem illő dolgokat használ, vagy a jól megszokott „hirtelen ijesztős” kliséket.
De ez utóbbiakat remekül alkalmazza. A már említett James Watkins rendező, egy ifjú titán a filmes szakmában, aki eddig inkább írással foglalkozott, (Én pici szemem, Gyilkos kilátások, A barlang 2.) és első általa rendezett alkotása a Gyilkos kilátások – még egy ilyen borzalmat – nem valami komoly eresztés. Ezzel szemben a most tárgyalt második filmje egyértelműen javuló tendenciát mutat.
Igazából ebben a filmben minden a helyén volt, egyedül talán Radcliffe- en lehetett volna még mit csiszolni, de a 89-ces Tv film, az Asszony feketében újrafeldolgozása (mely Susan Hill regényéből készült) egészen korrekt volt. Egyáltalán nem bántam meg a megnézését, pedig a horror mozikkal nagyon elővigyázatos vagyok és legalább olyan kritikus, mint a vígjátékokkal.
Az ember ritkán akad gyöngyszemekre – persze ez koránt sem az – és sajnos, ez egy olyan műfaj, amiben nem sok lehetőség maradt, csak a bőröket húzgálják már, ötletek nélkül.
Ilyenkor üdítően hat egy-egy jobban sikerült, bár sablonos alkotás is.
Valószínűleg a fokozatosság és a visszafogottság volt az, ami jót tett ennek a mozinak.
Túl sokat kaptunk már a stílustalan őrjöngésekből, mészárlásokból, hangulattalan Paranormal activity-ikből.
Nem újszerű, de majdnem nagyszerű.