Helló. Nekem csak két meglyegyzésem van de elötte leszögezném, hogy jó a kritika. Aronofsky munkássága a szememben egy csoda így sokat kutattam utána. Így merem állítani azt, hogy a fával való utazás csak egy alfa álapotban lévő ember gondolatai. A hitben való megnyugvás és ráezsmélés a világ nagy titkaira. A fa csak egy emlék a könyvből és mivel Ízzi írta, így az alfa állapotban is fontos szerepe van. A második dolog ami nem annyira egyértelmű de az biztos, hogy semmi köze nincs a filmben szereplő fához, az a végén a mag ami kívűlről rondának tűnik de a belselyében új élet sarjad. Félünk a haláltól de ez kell, hogy újjá szülessünk. Amikor főhősünk rádöbben a halál fontosságára, ott a filmben hosszú hajjal mutatja be Jackmant és eléggé hasonlít a megváltóra (gondolom nem a semmiért). Ha a te történetedet vesszük, mi az istent keres Jackman a jövőben amikór ő csak írt a fáról de nem ivott a levéből???
A zenéről nem írtál semmit, pedig az jó volt. Persze, tele van sablonokkal, de van egy jelenet, ami eléggé odaver. És még úgy is durva, hogy gyengébb a látvány, mint a valóságban. Már annak, aki látott ekkora lövegeket tüzelés közben.
És azt mi magyarázza,hogy időszámításunk előtt kb. 4 ezer évvel a sumérok űrbelövést meg maszkos embereket ábrázoltak? vagy kamuztak volna a történelmi bizonyítékokkal is?????
Nagyon érdekesnek és tartalmatlannak találom ezt a film "elemzést" elöszőr is a helyes írás, már gondolok arra hogy vannak szavak amik ki lettek hagyva és ezáltal értelmetlenek lettek a mondatok hál' Istennek csak pár volt ilyen úgy hogy a lényeget érteni lehetett.... Ez mind nem is zavart annyira, de aztán nem ez volt az első amit olvastam és így lehordani Vin Dieselt, mint ahogy itt és a más elemzésben is ez azért az elemzőre nézve szégyen... Tán az irigység az ami beszél belőle! Szerintem Vin Diesel filmjei jók nem világ sikerűek de jók és szerintem színészileg teljesen rendben van! :)
Érdekes, hogy két igen népszerű magyar sorozatos portál ellentétesen értékeli a sorozatot. Az egyik magasztalta, a másik szerint nézhetetlen primitív szar. Én nem láttam a pilotot csak gondoltam érdekes tény ez.
a gyilkos nem más mint Saxon, Cassie volt "barátja".
bizonyíték:
Dexter, Monkey in a Box, Season 8, Episode 11: Dexter is torn between fleeing the country with Hannah and Harrison, and taking Saxon out once and for all.
Te hihetetlenül görcsös vagy és túl komolyra veszed a figurát.. Kit érdekel egy ilyen vígjáték sorozatban Eric vagy bármelyik szereplő általános és érzelmi biztonsága, valamint pszichés fejlődése stb... ugyanmár...
Szerintem zseniális a sorozat, könnyesre röhögöm magam sok jelenetnél... :D
A szívemből beszéltél. Én is ugyanezt gondolom a sorozat zárását illetően. Valahogy többet vártam a zárástól hiszen annyira egyedi és újszerű ez a sorozat. Időutazás? - nemár... Nekem végig Walter volt a kedvenc szereplőm és Astrid. :) És a sorozat legvégén azon gondolkoztam énis amit írtál, hogy ha nincsenek megfigyelők hogy a manóba menekül meg Peter és Walter, sőt a legelején amikor még Peter a saját univerzumában van már ott is jelen van Szeptember, aki miatt nem sikerül megmentenie Walternativnak Petert...Ez kicsit kusza.

Tudod, a modern orvostudomány csodákra képes. :)
Hershel lába elég jól funkcionál mostanában, nem? :D
Nagyon érdekesnek és tartalmatlannak találom ezt a film "elemzést" elöszőr is a helyes írás, már gondolok arra hogy vannak szavak amik ki lettek hagyva és ezáltal értelmetlenek lettek a mondatok hál' Istennek csak pár volt ilyen úgy hogy a lényeget érteni lehetett.... Ez mind nem is zavart annyira, de aztán nem ez volt az első amit olvastam és így lehordani Vin Dieselt, mint ahogy itt és a más elemzésben is ez azért az elemzőre nézve szégyen... Tán az irigység az ami beszél belőle! Szerintem Vin Diesel filmjei jók nem világ sikerűek de jók és szerintem színészileg teljesen rendben van! :)
Nem sok bölcsességet fog már kilövellni magából a sorozat, mert szépen el is kaszáltál időközben.
Mondtam, hogy limonádé....
Naggyon limonádé...
Tudod, ízlések és ficamok... :D
Érdekes, hogy két igen népszerű magyar sorozatos portál ellentétesen értékeli a sorozatot. Az egyik magasztalta, a másik szerint nézhetetlen primitív szar. Én nem láttam a pilotot csak gondoltam érdekes tény ez.
Megnéztem. Tényleg nem valami erős, de azért még a második epizódig adok neki némi esélyt.
Egy új operatőr csaj érkezik a srác helyére akit elkaptak a trollok, nem figyeltél eléggé.
Ez még olvasónaplónak is rossz lenne, elemzésnek meg egyenesen borzasztó.
Igen, van benne logika, plusz én is belefutottam ebbe. De ha nem sértődsz meg belejavítok a kommentedbe, hogy figyelmeztessem a népet a spoilerről.
SPOILER
a gyilkos nem más mint Saxon, Cassie volt "barátja".
bizonyíték:
Dexter, Monkey in a Box, Season 8, Episode 11: Dexter is torn between fleeing the country with Hannah and Harrison, and taking Saxon out once and for all.
Te hihetetlenül görcsös vagy és túl komolyra veszed a figurát.. Kit érdekel egy ilyen vígjáték sorozatban Eric vagy bármelyik szereplő általános és érzelmi biztonsága, valamint pszichés fejlődése stb... ugyanmár...
Szerintem zseniális a sorozat, könnyesre röhögöm magam sok jelenetnél... :D
Semmi gond, mire én eljutottam volna a megírásáig...
bocsmá
Már épp neki akartam állni... :D
A szívemből beszéltél. Én is ugyanezt gondolom a sorozat zárását illetően. Valahogy többet vártam a zárástól hiszen annyira egyedi és újszerű ez a sorozat. Időutazás? - nemár... Nekem végig Walter volt a kedvenc szereplőm és Astrid. :) És a sorozat legvégén azon gondolkoztam énis amit írtál, hogy ha nincsenek megfigyelők hogy a manóba menekül meg Peter és Walter, sőt a legelején amikor még Peter a saját univerzumában van már ott is jelen van Szeptember, aki miatt nem sikerül megmentenie Walternativnak Petert...Ez kicsit kusza.
relax: kovbog hauernek írta, nem neked
Jó írás lett, tényleg nagyon jó film ez érdemes megnézni!
Ez a verzió jobban tetszik.