Régóta várat magára e film kritikája! Nem ez volt az egyetlen, de ehhez jobb ha hozzászoktok…
Sajnos még régebben láttam ezt a filmet, nagyon nem tetszett, elhatároztam, hogy megtekintem még egyszer. Ezt sikerült elérnem, és itt a film kritikája, mely másodjára valamivel jobban tetszett. De továbbra sem az a film, amit szívesen megnéznék, annak ellenére, hogy utánajárásom során kiderült, hogy nagyon kedveli az internetes közönség. Én nem tartozom ebbe a csoportba, ám….

…térjünk a lényegre!

Nem könnyű dolog erről a filmről írni, mert első látásra is látszik, hogy egy összetett alkotásról beszélünk, de ez az összetettség valahogy elment egyfajta (túl)emelkedett, agyonmisztifikált, túlbonyolított történet irányába. Csak két részletben bírtam megnézni, tartottam egy laza másfél napos méregtelenítő szünetet.
Érzésem szerint ez is sokat elmond, milyen is a film…

A két főszereplőnk, egy házaspár, Tom és Izzi (Hugh Jackman és Rachel Weisz).
A játékukban nem is találtam semmi kivetnivalót, hitelesek, életre keltik a karaktereket, különösen érdekes, hogy a filmben egyszerre többet is. Erre majd visszatérek.
Ők vannak a fókuszban, a mellékszereplők ténylegesen csupán asszisztencia, semmi több.

Ejtsünk pár szót a rendezőről is, aki nem más, mint a nagysikerű kultuszfilm, a Rekviem egy álomért direktora, Darren Aronofsky. A történetet is ő írta meg, tehát őt kell hibáztatnom ezért a kuszaságért, amit a történet folyamán tapasztaltam.
Persze nem mondom, hogy nincs benne ötlet, de…
A lényeg, hogy én a Rekviem egy álomért láttán sem dobtam hanyatt magam, mert nekem nem nyújtott semmi extrát. E témában láttam jobbat, (Trainspotting) de azt kétségkívül aláírom, hogy a zenéje mestermunka. Azért pedig Clint Mansell felelt.
Ehhez a filmhez is ő valósította meg az OST-t, de az agyonajnározott számokat, ez esetben, én nem találtam olyan kiemelkedőnek. Illettek a filmhez, az eseményekhez, de semmi katartikus érzület, mint azt sokaknál olvastam.
Pedig a legtöbben ezt emelték ki, amikor azt kérdezték: „Miért is tetszett a film? „
Erre a kérdésre egyébként ritkán érkezett értelmes válasz, a zenét említették, esetleg a megjelenítést. A megjelenítés, megjegyzem, valóban szemet gyönyörködtető és homogén. Mégis úgy gondolom, hogy az emberek döntő többsége nem érti ezt a filmet, csak azt mondja, hogy jó mert mások is azt mondták. Vagy ha mégsem, hát elmondani, hogy miért tetszett, már nem tudják. Érdekes dolog ez, de lépjünk tovább!

A film a Teremtés Könyvének egyik idézetével kezdődik, ami illik a story-hoz, majd Jackman-t látjuk, mint Konkvisztádor. Egy őserdőben gyalogol, egy maja templomhoz, ott pedig sor kerül némi konfrontációra egy maja pappal.
Aztán a következő pillanatban már a világűrben van, kopaszon, (elég furán áll neki) lótuszülésben, mint valami fura buddhista szerzetes.
Persze nem csak úgy simán lebeg az űrben! Egy gömbben van, egy méretes, kiszáradt fával.
Ez a fa szőrös és Hugh gyakran suttog neki, eszi a kérgét is. Amikor nem ezt csinálja, akkor magára tetovál évgyűrűszerű mintákat, esetleg felesége szellemével kínozza magát. Eztán a jelent láthatjuk, melyben Jackman egy Tom Creo nevű kutató és a felesége Izzi (Weisz) haldoklik, mivel tumort találtak az agyában.
Tom azon dolgozik, hogy megállítsa a tumorok növekedését és eltűntethesse őket, hogy megmenthesse szerelmét. Mielőtt folytatnám, hagy térjek ki erre az érdekes hármas egységre, mely a történetszövést és a cselekményeket jellemzi. Egyszerre érdekes és idegesítő, hiszen emiatt válik nehezen emészthetővé és érthetővé a film maga is. A trailer tanúsága szerint van egy jelen, egy múlt és egy jövő.
A múlt szín, melyben Jackman konkvisztádor és királynője Isabel kérésére Új Spanyolországba (Közép-Amerikába) utazik, ahol meg kell keresnie az Élet Fáját.
A jelen, melyben Tom hitvese életéért kutat, s melyben Izzi író, és ő maga írja meg a Konkvisztádort és a Királynőt, az utazást Amerikába.
Továbbá 2500-ban Jackman egy fával utazik az űrben, mely egy furcsa és nehezen követhető jövő.
Ez a három fő időfolyam van, melyek néha keresztezik egymást és ez okozza a zavart is.
Visszatérve a történetre, mely ugrál az idővonalak között, (de jól eltalálták az átmeneteket) Tom kutatásában áttörés következik be. Még pedig egy Közép-amerikai fafajtából nyert minta használatával, mely úgy látszik megfiatalítja a vizsgálati alanyt, egy majmot.
Ám a tumor változatlan méretű maradt.
Tom izgalmában elhagyja a gyűrűjét, ez később lényeges motívum lesz…
Izzi állapota folyamatosan romlik, de sor kerül pár érdekes és kapcsolódó társalgásra a két főszereplő között, mely során a nő megpróbálja felkészíteni szerelmét az elválás fájdalmára és bebizonyítani, hogy ő már nem fél a haláltól, megbékélt a sorsával. Szó esik a maják által Shibalbának nevezett dologról.
Ez a maja hitvilágban a holtak otthona, egy haldokló csillag, mely agóniája végén összesűrűsödik és felrobban új életet teremtve.
Ez is meglehetősen lényegi szimbóluma, mondhatni allegóriája a filmnek, valójában a jövő-szín motivációja is egyben, de erre még rátérek, mert érdekes.
Ezen túl egyébként akad még pár egyedi szimbólum és utalás. Ha egyet említenem kell, akkor a gömbben álló fa és Izzi párhuzama lenne az. De emellett látható más is!
A halál, mint egyfajta átmenet, teremtés, továbbélés lehetősége, stb.
Nyilván Jackman buddhista ábrázolása, kinézete sem véletlen, de mivel nem vagyok otthon eme vallásban, hát erre nem áll módomban reflektálni…

Izzi rosszabbul lesz, kórházba kerül. Megajándékozza Tom-ot némi tintával és egy míves tollal, majd a kezébe adja a könyvét, hogy fejezze be. Írja meg az utolsó fejezetet.
Bekövetkezik a brutális(várható) drámai fordulat! Na, kitaláljátok mi? Nem nehéz…
Izzi meghal, de nagy lépést tesznek a végleges gyógymód felé is.
Nem mondom, elég súlyos fordulat.
Sor kerül a temetésre, ahol Tom megfogadja, hogy megtalálja a betegség ellenszerét, módot talál az öregedés megakadályozására. De amikor egyedül marad szenvedélye alább hagy, és elmélyül a bánatban és a bűntudatban. Elvesztett gyűrűje helyére az Izzi által kapott tollal jegygyűrűt tetovál magára. Ez is elég tartalmas, nehéz szimbólum!
A film vége kissé bebonyolódik. Zavaros lesz és nehezen érthető.
Megírja a történet végét, ahol ismét szembekerül a maja pappal, de az behódol mert meglátja a kopasz, szerzetesi csuhát viselő Jackman-t, így eljuthat az Élet Fájához…
Hogy kerül oda a jövőbeli én? Ez az egyetlen számomra kiakasztó rész, amit nem tudok hova tenni.

Mert van egy elméletem, hogy miről is szól a film:
Jackman eltemette Izzit, de később elásott mellé egy gubacsot is. Na, szerintem abból sarjadt a fa, mely a gömbben látható! Tom feltalálta az Örök Élet Elixírjét, tehát megélte 2500-at, és elindult a haldokló csillaghoz, a fában továbbélő szerelmével, hogy az újra élhessen miután a csillag felrobbant.
Remélem érhető…
Alapvetően csak azt nem értem, hogy miért kellett ennyire túlbonyolítani az ügyet, számomra ez öncélú művészkedésnek tűnik, amit nagyon nehezen tolerálok. Még akkor is, ha van ötlet a filmben, szép és gondolatébresztő. A zavaró tényezők, attól még zavaró tényezők maradnak.
Nem mondom azt, hogy ez a film egy szar. De azt sem mondanám, hogy jó lenne.
Mert nem az!
Tulajdonképpen fogtak egy romantikus történetet és össze-vissza csavarták, meg belekevertek valami furcsa, embertől idegen sci-fi szálat is, ami a legtöbb zavart okozza.
Egy olyan filmre sajnos nem mondható, hogy jó, aminél folyamatosan azt nézem mennyi van még belőle hátra. Ami idegesítően szövevényes, nehezen érthető és körbelengi valami sznobériára hajazó hangulat. Egy romantikus story-t kár így megvezetni.