Spanyolország, 1944. Javában dúlnak a harcok Franco csapatai és a gerillák között. Egy nácik által megszállt kisváros helyőrségének néhány napjába nyerhetünk betekintést ezzel a filmmel.

A brutális jelenetek hűen tükrözik, hogy milyen világban kellett élni akkoriban. Műfaját tekintve egy drámával állunk szemben, amelynek látványvilága magával ragadó. Nem spóroltak a pénzzel, hogy a speciális effektek tökéletesek legyenek. Végül is érthető, hiszen mégis csak egy nagy klasszikus regényről van, szó, amely még hazánkban egyes iskolákban is kötelező olvasmány. A film hangulata sem rossz, 60-40 % arányban állnak a napi szenvedések – csodás elemek.

Bár sejthető volt egész idő alatt, hogy a faun, a labirintus, a mesebeli királyság és hasonlók nem léteznek, csupán a főszereplő kislány találja ki őket, ettől függetlenül a vége szomorú volt és megható. És nem utolsósorban abszolút hihető. Ezt mindenképpen nagyon pozitívnak tartom.

Szóval a film lényege, hogy egy kislány, nevezetesen Ofelia és terhes anyukája a helyőrségbe érkeznek, mivel a kapitány vette feleségül az özveggyé vált anyukát. Persze a gyerek is tőle van (nem a Ofelia, hanem akivel a hölgy állapotos). A kapitány biztonságban szeretné tudni születendő gyermekét, ezért szállásolja el őket magához közel. A legfontosabbat még nem mondtam. Az imént említett férfi a negatív főszereplője a filmnek, ő a megtestesült gonoszság. Arrogáns, követelőző, ha nem tetszik a válasz, fogja és lelövi az egyént. Szóval ideális férjnek és apának is.

A mesés elemek már A Faun labirintusa eleje óta jelen vannak, mindig Ofelia közelében történnek. Találkozik egy tündérrel, aki elviszi őt magához a Faunhoz, aki azt mondja neki, hogy ő a királynő, akinek halhatatlan lelke egy emberi testben él és csak úgy tud visszajutni a csodák birodalmába, ha teljesít 3 próbát. Ezeket ki is állja, a film végén pedig békére lel ezen a csodás helyen.

Persze a valóságban ebből semmi sem igaz. Nincs semmilyen varázslat, csak egy gyámoltalan kislány, aki belül halálosan retteg a való világtól, ezért (tudatosan vagy tudat alatt) kitalál magának egy mesevilágot, amelyet olyanná formál, amilyenné akar. El tud rejtőzni benne a mindennapi kilátástalan élet elől.

A film vége olyan, mint amit egy életszerű drámától elvár az ember. Többet nem árulok el. Összességében nekem nem tetszett annyira, nem ragadott magával, de tény, hogy az emberi brutalitások láttán néha felhőköltem. Nem vészes alkotás, aki teheti – és persze fogékony a műfaj iránt – nézze meg.