Supernatural 6x18 - Frontierland

Már sok-sok hónappal ezelőtt hallani lehetett arról, hogy a készítők terveznek egy Supernatural különkiadást, amelyben visszarepítik a nézők az 1800-as évek végére, hogy személyesen találkozzunk a kor leghíresebb vadászával, Samuel Colttal, akinek különleges fegyvere már számtalanszor megmentette a Winchester fivérek hátsóját. Az előző évadban nem volt lehetőség ilyen epizódra, most azonban fordult a kocka és megkaptuk az imént felvázolt képsorokat.

Valóban különkiadásnak tekinthetjük a mostani részt. Eléggé áthatotta az egészet a vadnyugati hangulat. Maga a sztori hagy némi kívánnivaló maga után, de szódával csak lecsúszik.

Ott tartunk, hogy hőseink erő helyett ésszel próbálnak fogást találni a Mindenek anyján, aki elég nagy falatnak tűnik. Az egyik könyvből kiderül, hogy egy főnix hamvai szükségeltetnek a legyőzéshez. A bökkenő csak annyi, hogy ebből picit híján vannak.

Némi kutakodás után Dean merész tervet eszel ki. Ráveszi Castielt, hogy repítse őket vissza a XIX. századi Amerikába, mert Samuel Colt naplója szerint egy főnix porladt el pirkadatkor.

Kicsit fenntartásokkal szoktam kezelni az ilyen időutazós részeket, mert valahogy minden túl könnyűnek tűnik így. Mondjuk igaz az is, hogy más módja nem nagyon akad egy értelmes sztori összehozásának. Samet és Deant valahogy muszáj a dolgok kellős közepébe csöppenteni.

A modern kor találkozása a vadnyugattal elég sok poént hozott, de valahogy mégsem éreztem teljesnek a képet. Persze nem volt rossz látni Samuel Coltot, aki részegesebbnek bizonyult a várnál. Ettől függetlenül a vadnyugat néhány jól eltalált poénnál nem hozott sokkal többet. Egyszeri próbálkozásnak elment, de egész biztos nem emiatt az epizód miatt marad emlékezetes a sorozat.

A dolgok haladtak a megszokott vonalon, közben problémák akadtak Cas egészségi állapotával itt a jelenben, de végül mindenki boldog lett a végére. A hamvak kézhezvétele nagy poén lett, ezt tetszett.

Összességében egy érdekes hangulatú különkiadást tudhatunk magunk mögött, amely némileg elmaradt a várttól, de kellemes szórakozást nyújtott.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről