Dexter 5x07 - Circle Us

Na, a mostani részre azt mondom, hogy kifejezetten ügyes és okos. Szeretem amikor az évad közepénél kezdenek összeérni a szálak és minden kapcsolódni kezd mindennel. Olyannyira tetszett az epizód, hogy a szokásos problémákról is meg tudtam feledkezni és egyszerűen élvezni a történéseket. Itt és most kezd végre beindulni a szezon.

Tovább...

Igazán tetszett a mostani rész, főleg a dinamikájával és a ravaszságával lepett. No meg azzal, hogy az összes történetszálat egybegyúrták és kiderült, hogy minden kapcsolódik mindenhez. Csak a Fuentes testvérek fonalát nem kapcsolták hozzá a többihez, de szerintem így jobban jártunk.

Még mindig annyi út van, ahogyan véget érhet a szezon. Annyi lehetőség rejlik az évadban, csak ne rontsák el.

Lumen karaktere egyre meghatározóbb magában a sorozatban és Dexter papa életében is. Ő lesz az új Rita? Ezt azért nem hinném, de elég sokat emlegették a „társ” szót, de kicsit más értelemben.

A főszál is tetszik. Kiderült, hogy van még pár emberke, akik benne vannak Lumen molesztálásában és balszerencséjükre elég nagy nyilvánosságot kapott az ügy egy közúti baleset következtében.

Az meg csak hab a tortán, hogy főszereplőnket alaposan megfigyelik. Quinn haverja mindenhol ott van és nemsokára már valami kézzelfoghatót is ki fog deríteni a sorozatgyilkos apukáról. Még mindig tartom, hogy ebben a szálban van a legtöbb potenciál, amik meghatározhatják a következő évadot is.

Láthattuk Chris Vance-t (Prison Break) vendégszerepben, rossz fiút alakított, akiért hamarosan el fog jönni a jó öreg Dexter. Szóval a főszál is kezd beindulni és egészen újszerű, hogy nem kifejezetten egy ember a gonosztevő, hanem egy néhány fős csoport, akiket le kell vadászni. Ha mindezt megborsozzuk azzal, hogy Dexter kapott maga mellé egy csinos lányt, aki segít senki mindenben, akkor tényleg egy egészen egyedi évadot kapunk.

Összességében egy élvezetes, fordulatos epizódot kaptunk, amelyből nem hiányzott a lendület és elmondható, hogy végre jó irányba halad a szezon.

0

Új hozzászólás beküldése

A mező tartalma nem nyilvános.

További információ a formázási lehetőségekről