Válasz a hozzászólásra
The Fighter – A harcos
A-fraid, 2011, április 17 - 17:25Én valami katarzisba torkolló sablon sportfilmre számítottam, a produkció azonban, kellemes meglepetést okozva, nem ilyen. David O. Russell jól válogatta össze a szereplőit és egy nem hagyományos sportfilmet rendezett.
Ebben főként a családi háttér drámája dominál, illetve a Wahlberg által már begyakorolt (A legyőzhetetlen) nehézsorsú kis-és sportember küzdelme.
Ebből fakadóan, a cím is kétértelmű. Nem rossz film, de azt hiszem, nem lesz különösebben maradandó, az Oscar-gálán nála sokkal jobb filmeket vonultattak fel.
O. Russell jól választott: A sport és az abból készült – pláne valós eseményeken alapuló – mozik mindig nagy sikernek örvendenek.
Az emberek szeretik ezeket, ahogy a különböző sportágakat is.
Ebből a szempontból mindenképpen kedvező előjelekkel indulhatott útjára a mozikban Micky Ward története. Az életrajzi alkotás középpontjában – a papírforma szerint – a fenti úriember áll, aki nem különösebben sikeres, de kitartó és tehetséges bokszoló. Egy kisvárosban Lowellben él népes családja körében, akik aktívan egyengetik sportpályafutását. Élen egykor szintén bokszoló bátyjával, Dicky Eklunddal (Christian Bale), aki a városban élő legenda, mert régen „padlóra küldte” Sugar Ray Leonardöt. Most ő edzi öccsét, anyja (Melissa Leo) pedig menedzseli, de az egész család és a város is mögötte áll. Lényegében az egész nem más, mint családi biznisz, Micky csupán a família fejős tehene, és főhősünknek eltart egy darabig, míg ráébred, őt bizony kihasználja szerető családja.
Tulajdonképpen ennél a pontnál szakíthatunk a megszokott sportmozis klisékkel, mert ebben a filmben a boksz maga, mondhatni mellékes.
Persze ekörül forog a történet, illetve ebben gyökerezik, de a valódi történet a háttérben zajlik, majd folyamatosan előtüremkedik, előtérbe kerül.
Micky szembekerül a családjával, rá kell jönnie, hogy bármennyire szereti is őket – és viszont – csak hátráltatják a sportkarrierjében, és azon kívül is.
Ez utóbbira a készítők Amy Adams figuráját, Charlene-t, a csinos és szókimondó bártündért használták fel, aki összejön Micky-vel és segít neki eloszlatni a rózsaszín ködöt. Ezt persze a család nehezményezi, s ha ez nem volna elég, még Dicky problémái is eluralkodnak rajtuk.
A felelőtlen, drogfüggő, egykori vélt vagy valós dicsőségében fürdőző férfi addig balhézik, míg börtönbe nem kerül. Ehhez kapcsolódóan mindenképpen meg kell említeni, hogy az ismét drasztikusan lefogyó Bale egészen kiváló teljesítményt nyújt.
A Legjobb férfi mellékszereplő díja meg sem kérdőjelezhető. Annál inkább Melissa Leo Oscar szobra. Én nem éreztem olyan frenetikusnak a játékát, hogy azért már kapni kelljen egy szobrocskát.
Inkább adtam volna Hailee Steinfeldnek, aki A félszeműben zseniálisat alakít, 14 éves kora ellenére.
Amint azt mondtam, ciki lett volna egy gyereknek adni a díjat, annyi idősebb színésznő mellett…
Életrajzi és sport elemei mellett még is csak leginkább a drámát kell kiemelni, a rendező is ezt domborította ki leginkább.
Mickey összeütközése a családjával, a folyamatos nehézségek a sportban, a kemény edzések ellenére sem jelentkező siker és bátyja drogproblémái mind-mind ezt erősítik és ezen a vonalon nem is gyenge a film. Ám mégsem marad túl emlékezetes, nem elég átható a történet, érezhetően nem a boksz a lényeg, hanem a főszereplő viaskodása az élettel, a családjával és önmagával. Ezen a részén talán javított volna valamicskét, ha Wahlbergnél valamivel jobb aktort választanak. Kicsikét szürke, bár ez érthető, hiszen egy parádés és szembeszökőbb szerepet kapó Bale mellett kellett volna teljesítenie. Nem volt könnyű dolga.
Ez a film nem lóg ki az Oscar Legjobb filmjei közül. Méltán választották ki, ám azt is el kell ismerni, hogy az összes közül a „legjelentéktelenebb”. Az eddig látottak (2011-es Oscar filmek) alapján ez tetszett legkevésbé, de senki nem fogja megbánni, ha megnézi. Egy érett, kiérlelt alkotás, jól megszerkesztett történettel, remek színészekkel (Bale tényleg kiváló) és erős drámai elemekkel, jó párbeszédekkel.